Az európai építmény – az EU szükséges reformjáról szóló mostani vita közben felmerülő – jövőbeni formátumának éppen a keresztény identitás lehetne az egyik egységet biztosító vektora, legalábbis elméletileg. Önök szerint ez nyilvánvaló dolog? Ne siessenek a válasszal, hiszen a vélemények nagyon megosztottak, a vita pedig iszonyatosan heves és nehezen megoldható.

Talán még emlékeznek, hogy ennél a pontnál akadt el az a Konvenció is, melynek a jövőbeni európai alkotmánytervezetét kellett volna kidolgoznia. Az akkori viták pedig teljes mértékben relevánsak arra nézve, ami miatt most rendkívül nehéznek, ha nem éppenséggel lehetetlennek tűnik akárcsak javasolni is, explicit módon, hogy a keresztény vektor legyen az európai építmény kötőanyaga.

Íme, mit nyilatkozott akkoriban II. János Pál pápa:

„A kereszténység és a keresztény szemlélet emberiségre, különféle országok történelmére és kultúrájára gyakorolt döntő hatása egy közös örökség része és ebből következően logikusnak tűnik, hogy mindezek bekerüljenek az alkotmánytervezetbe…

Az európai alkotmányban egyértelmű utalásnak kell szerepelnie Istenre és a keresztény hitre.”

Nem, válaszolta azonnal Jorge Sampaio, Portugália akkori elnöke, aki azt állította, hogy a jövendőbeli európai alkotmánynak semmiképpen sem szabad eltávolodnia az állam és egyház szétválasztásának elvétől, mely „elengedhetetlen feltétele…, hogy továbbra is a toleranciát, a pluralizmust és a másság tiszteletét helyezzük előtérbe”. Két német (CSU-) képviselő, Ingo Friedrics és Joachim Wuermeling pedig elismerte, hogy semmilyen politikai program nem következik az Istenre történő közvetlen hivatkozásból és hogy egy ilyenfajta hivatkozás semmiképpen sem jelent „egy iszlám országokat kizáró állítást”. Ezért Monsegnior Jean-Pierre Ricard, Bordeaux érseke és a Püspökök Konferenciájának akkori elnöke nagylelkűen kinyitotta a kapukat az összes Európában aktív vallás előtt, élből a „keresztény gyökerekkel” egyenlő helyet kínálva nekik. A Monsegnior a következőket nyilatkozta: „Nem kellene az alkotmányos szerződésben megemlíteni, hogy az EU tiszteletben tartja az egyházak és a vallási közösségek identitását és specifikus hozzájárulásukat és strukturált párbeszédet tart fenn velük?”

Attól kezdve ez az álláspont lett egy olyan Európa elfogadott hivatalos véleménye, mely – politikai szempontból – úgy döntött, hogy – minél gyorsabban és szélesebb körűen végrehajtott – strukturálódását egy multikulturális építkezés és az összes olyan közösséggel és vallásos hittel folytatott párbeszéd eszméjére alapozza, melyek a világ minden sarkából és különösen a Közel-Kelet, Magreb és Fekete-Afrika térségeiből egyre nagyobb számban érkező migránsokkal jelentek meg a kontinensünkön. Ilyen körülmények között, az ezen közösségek által képviselt jelentős szavazóbázisokra való tekintettel az volt a most minden eddiginél erősebben hallható vezényszó, hogy

mindent meg kell tenni azért, hogy elkerüljék e közösségek tagjainak vallásos érzéseinek és érzékenységeinek megsértését.

Ezzel az az abszolút furcsa, de a hivatalosságok által elfogadott helyzet alakult ki, hogy egy sor döntés a többség hátrányára igyekezett lecsillapítani a (még) kisebbségi vallásos csoportok követeléseit: a hagyományos vallási jelképek betiltása, a keresztek eltávolítása a katolikus iskolák osztálytermeiből, a karácsony vagy a húsvét megünneplésének tilalma, a karácsonyfa betiltása és így tovább.

Ez az első munkaváltozat. A minimális és udvarias, mellyel egyfajta kompromisszumot akarnak kialakítani. De közbelép a jelenlegi Európai Bizottság egyik erős embere, a francia szocialista Pierre Moscovici (gazdasági és pénzügyi európai biztos), aki sokkal messzebb ment el, és így beszélt:

„Még ha igaz is lenne, hogy kontinensünkön létezik egy többségi lakosság, mely – mondjuk úgy – keresztény hagyományú vagy kultúrájú,

Európa nem keresztény.

Nem hiszek Európa keresztény gyökereiben – vagy, ha úgy gondolják, beszélhetünk gyökerekről, de azt hiszem, Európa egységes és sokszínű… Nincs tökéletes azonosság az Európához csatlakozás és a keresztény hit között… Európának – és ezúttal a közösségi projektről beszélek, nem keresztény, hanem politikai gyökerei vannak… És amúgy nem, az európai zászlón látható 12 csillag nem Szűz Mária koronáját jelképezi!… Azok, akik szüntelenül Európa keresztény gyökereinek kizárólagosságára hivatkoznak, gyakran azoknak a politikai áramlatoknak az örökösei, melyek hajdanán egy zsidók nélküli Európát akartak és most egy muzulmánok nélküli Európáról álmodoznak.”

Ilyen körülmények között nehezen lehetne abban reménykedni, hogy a keresztény vektor bekerülhet az egyenletbe. Remény, ha egyáltalán van, a Kelet országai felől érkezhet, ahol a migránsok kötelező áttelepítésének elfogadásával szembeni heves reakciónak – legalábbis részben – van egy kulturális és a szellemi egység fenntartására irányuló motivációja is, amit Magyarország és Lengyelország néhány erre vonatkozó releváns politikai állásfoglalása támaszt alá.

Az a gond, technikai szinten, hogy szavazási súlyuk és a hatalmi és befolyási struktúrák szintjén birtokolt pozícióik nem elég jelentősek ahhoz, hogy mélyreható változást érhessenek el. Ezen kívül

nem sikerült túljutni a katolikus és ortodox világ közötti megosztottságon

és ennek egy továbbra fennálló láthatatlan, de rendkívül érzékeny törésvonal a következménye. Végül az ortodox világon belül a hőn óhajtott egység helyett a veszekedések, az intoleranciák, a kiátkozások és a kiközösítések gyorsuló ütemben követik egymást a krétai nagy és szent zsinat kudarca óta, mely attól kezdve vált irrelevánssá, hogy az egyházak egy része bejelentette távolmaradását, az ortodox térség legtöbb hívőjével rendelkező orosz egyházzal az élen. Tehát ki lehetne az ortodox egyház hiteles üzenetközvetítője az Európa reformjáról szóló vitában? A mieinket amúgy sem érdekli az egész, de érdekes lett volna látni, mi a véleménye az autokefál egyházunknak… De ha őket, az előbbieket nem érdekli a téma, nem tesznek nyilvánosan javaslatot a hit offenzívájára éppen most, a nagy döntések időszakában, akkor mit is várhatnánk el politikusainktól, akik amúgy sem nagyon akarnak belekeveredni ilyen „égető témákról” szóló vitákba, főleg most, választások előtt.

És akkor? A legvalószínűbb az, hogy nálunk és Európa több térségében, főleg a hagyományosan szegény és szűnni nem akaró szociális gondokkal küszködő övezetekben a „keresztény identitás” témáját beprogramozottan használják majd kampánycélokra a gyors összefogás-teremtés klasszikus elemeként. A történelem arra tanít minket, hogy minél feszültebbé válik az általános európai, illetve egyik vagy másik ország belpolitikai helyzete, annál könnyebben előtérbe kerülhet ez az elem.

Nagyon nehéz megmondani, hogy a legfeljebb az EU ortodox térségére, plusz Magyarországra és Lengyelországra koncentrálódó néhány (kevés) övezeten túlmenően a téma elég relevánssá válik-e ahhoz, hogy európai kezdeményezést generáljon. Másrészről viszont

az identitásvesztés érzése kezd meghatározóvá válni a közvélemények szintjén

és ezek, bizonyos körülmények között, kiválthatnának egy jövőbeni kohéziós mozgást. Ebben az esetben viszont komolyan felmerülhet majd az Egységes Európa keresztény identitásáról szóló vita is.

U. i. A (román származású és karrierjét a trockista irányultságú Forradalmi Kommunista Liga tagjaként kezdő) Pierre Moscovici biztos úr által az európai zászló 12 csillagának jelentéséről tett állításainak ellentmond a zászlót megtervező Arsene Heitz festő vallomása, aki azt mondta, hogy egy Szent János Apokalipszise alapján született ima szövege ihlette meg: „Egy nagy jel jelent meg az égen: egy nagyon szép nő, akit ragyogó fehér fény övezett, mint a napsütés, lábai alatt a Holddal, fején pedig egy tizenkét csillagból álló koronával.”

Az alcímeket a szerkesztőség adta.