Tobă plágiumügye: ismét kivizsgálják a vitatott doktori disszertációt

A szaktestület szerint a dolgozatot először átvizsgáló bizottság nem végzett megfelelő munkát.
Hirdetés

Nem dőlhet hátra nyugodtan Petre Tobă volt belügyminiszter, mivel szerdán az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) vezető tanácsa elvetette az intézmény szaktestületének megállapításait, miszerint  a lemondott belügyminiszter és Florentin Pandele, a Bukarest melletti Voluntari városának polgármestere nem plagizált doktori disszertációjának megírásakor.

Ezért úgy döntöttek, újabb szaktestületet hívnak össze, amely ismét kivizsgálja majd a doktori dolgozatokat.

Marius Andruh, a  CNATDCU alelnöke szerint a jelentések hiányosak és felületesek, az érvek nem következetesek, sőt ellentmondásosak, hiszen elismerik ugyan, hogy egyes mondatok más forrásból származnak, ám ezt nem tekintik plágiumnak. Ennek nyomán egyes következtetések „veszélyeztethetik a doktorátus intézményét.”

A Tobă elleni plágiumvádak tavaly novemberi kinevezése után nem sokkal merültek fel.

A volt tárcavezető – aki korábban országos rendőr-főkapitány volt – 2011-ben védte meg biztonságpolitikai témájú doktori disszertációját az I. Károly Nemzetvédelmi Egyetemen.
 

Hirdetés