December 11-én választunk honatyákat

A kormány ma döntötte el. A PSD-nek és Tăriceanu pártjának nem tetszik.
Hirdetés
December 11-én tartják a parlamenti választásokat – döntött a kormány szerdai ülésén. A bejelentést tevő kormányszóvivő elmondta, ezt az időpontot támogatta a parlamenti pártok többsége: a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ, a Szövetség Románia Haladásáért, míg a PSD és Tăriceanu ALDE néven futó liberálisai a december 4-i időpontot támogatták. Utóbbiak attól tartanak, a kormányalakító tárgyalások nem fejeződnek be karácsonyig, ha nem kezdődnek el már december elején.
 
December 4-t azért nem tartják jó választási időpontnak a pártok, mert a november 30-i munkaszüneti nap szerdára, a december elsejei nemzeti ünnep csütörtökre esik, a hosszú hétvége miatt valószínűleg sokan elutaznak otthonról, vagyis nem tartózkodnak majd állandó lakhelyük szerinti szavazókörzetben, és alacsony lenne a választási részvétel.
 
Szó volt még a november 27-ről is, de akkor még tart a mostani honatyák mandátuma, az alkotmány szerint pedig a választásokat a képviselők és szenátorok mandátumának lejárta után legtöbb három hónapon belül kell megszervezni. Kelemen Hunor korábban azt nyilatkozta, emiatt is alktományt kell módosítani, különben 2020-ban karácsonykor mehetünk majd szavazni. 1992-ben szeptember 27-én tartották a választásokat, 1996-ban november 3-án, 2000-ben már november 26-án. Legutóbb, 2012-ben december 9-re esett a választások napja.
 
A Dacian Cioloș vezette szakértői kabinet sürgősségi rendelettel módosította a választási törvényt is, hogy megkönnyítse a külföldön élő román állampolgárok részvételét a voksoláson, miután a levélben való szavazás előfeltételeként megszabott regisztráció kudarcnak bizonyult. Április elseje óta alig több mint 7500-an iratkoztak be a külföldi választási névjegyzékbe. 
 
A módosítás alapján most már a külképviseleteken kívül is lehet szavazókörzeteket szervezni, és a hivatalosan is külföldön élő szavazópolgárok feliratkozhatnak bármelyik külföldi körzet pótlistájára.

Hirdetés