Rendkívüli állapotot hirdetett Olaszország

Óráról órára csökken az esélye annak, hogy túlélőket találjanak a földrengés elpusztította épületek alatt.
Hirdetés
Rendkívüli állapotot hirdetett Olaszország a szerdai földrengés által leginkább sújtott területein – írja a News.ro hírügynökség. A kormány első szakaszban 50 millió eurót utal újjáépítésre – döntött a Matteo Renzi vezette kabinet csütörtök este.
 
A kormány adómentességet is megszavazott a környéken élők számára, és meghirdetette az Olasz házak kezdeményezést, amellyel a gondatlan építkezést előzné meg. Renzi ugyanakkor figyelmeztetett, abszurd volna azt hinni, hogy Olaszországban lehet teljesen földrengésbiztos házakat építeni. 
 
A sajtó ugyanis rengeteg bírálatot fogalmazott meg az utóbbi napokban a szeizmikus zónák épületeinek színvonalát illetően, mivel nagyon sok olyan épület is összedőlt, amelyeket nemrég renováltak. A történelmi városoknak nem kell betartaniuk az építkezési szabályokat, ezért ezeket
 

gyakran az új épületeknél sem tartják be. 

A szerda hajnalban bekövetkezett, 6,2-es errőségű földrengésnek és néhány nagyobb utórengésének eddig 267 halálos áldozata és 387 sérültje van az olasz polgári védelem legutóbbi összesítése szerint – írja a Corriere della Sera. A földrengés Rómától mintegy 100 km-re északra, Közép-Olaszország hegyvidéki részén történt, azóta többszáz utórengést mértek.
 
A földrengés epicentruma az Appenninekben, mindössze pár kilométerre a földfelszíntől volt, ezért is okozott ekkora pusztítást a környező városkák épületeiben. A leginkább érintett települések (Amatrice, Arquata, Accumoli, Pescara del Tronto) általában gyéren lakottak, de vakációban sok átutazó turistát, illetve nem ott élő családtagot, főleg unokákat látnak vendégül, ezért nehezen felbecsülhető az eltűnt emberek száma.
 

A földrengésben hat román állampolgár hunyt el,

öten vannak kórházban, és tizenhetet eltűntként tartanak nyilván – közölte a Mediafax a külügyminisztérium adatai alapján.
 
A mentésben mintegy ötezer ember vesz részt – rendőrök, tűzoltók, katonák, önkéntesek –, gépekkel és puszta kézzel kutatnak túlélők után a romok alatt. Csütörtök estig 215 embert sikerült élve kimenteni a romok alól, azóta óráról órára csökken az áldozatok túlélésének esélye.
 
Két fiatal és a szüleik azért haltak meg Accumoliban, mert a házukra ráesett a templom harangja. Az olasz hatóságok vizsgálják, hogy a nemrég restaurált történelmi templom munkálatait hanyagsággal végezték-e el. Azt is vizsgálják, miért dőlt össze Amatricében az iskola tetőzete, amikor az épületet csak 2012-ben húzták fel, és sokkal erősebb földrengésnek is ellent kellett volna állnia.
 
Földrengés Olaszországban
 
Ábra: MTI
 
Az épületek nagyrészét a régióban viszont többszáz éve építették, ezért is ilyen széleskörű a pusztítás. A kulturális miniszter szerint a régió 293 műemlékstátusú épülete (főként templomok) összedőlt vagy nagyon komolyan megrongálódott.
 
Erős utórengések még tegnap is jelentkeztek, csütörtök délután például egy 4,3-as erősségű rengés váltott ki pánikot Amatricében. A mentőalakulatoknak is menedéket kellett keresniük, a rezgésektől kövek hullottak a történelmi épületekről, és megdőlt a templom homlokzata is, amely veszélyesen lóg be az utca fölé.

Hirdetés