Szépészeti beavatkozások a Szamos kolozsvári szakaszán

Kikísérletezik, hogyan maradhatna tartós a szépsége, tisztasága.
Hirdetés

Szinte nem múlik el úgy egy hónap, hogy a sajtóban vagy a közösségi hálón ne tegye valaki szóvá a Szamos kolozsvári szakaszának szemetességét. Mi is foglalkoztunk a témával még a télen, de azóta a helyzet nemhogy javult volna, még rosszabb lett, különösen a Donát negyedben, ahol nagyon sokan járnak a partra horgászni, sportolni vagy kutyát sétáltatni.

Időnként annyira sok a szemét, hogy a vízfelszín nem is látszik (láttunk mi már patkánycsaládot vidáman futkorászni a PET-palack-szőnyegen), és hiába tisztítják meg a vízügyisek a folyót, néhány napon belül újratermelődik a szemét. Ez a jelenség is igazolja, hogy nem a kolozsváriák dobják a szemetet a folyóba, hanem néhány kilométerre a várostól, más települések lakói.

Mintha nem csak a szeméttel lenne gond…

Emil Boc polgármester nemrég a szokásos élő Facebook-bejelentkezése keretében, a sokadik témafelvetésre azt mondta, hogy a folyó tisztán tartása a Szamos-Tisza vízgyűjtő medencét is felügyelő országos vízügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Szerinte a problémát az okozza, hogy a Tarnica víztározótól kezdve Bélesen keresztül egészen Gyaluig és Fenesig a lakók egy része folyamatosan a folyóba dobja a szemetét.

A polgármester szerint éppen ezért a megoldást is ezeken a településeken kell elsősorban megtalálni.  Bejelentette, hogy az illetékes szakhatóságokkal közösen egy megelőzési tervet dolgoztak ki a Szamos 14 kilométeres kolozsvári szakaszának védelmében.

Ezt a passzt a folyó fogta ki 

Hirdetés

A terv első fázisaként a környezetvédelmi őrség fokozza az ellenőrzéseket az említett Szamos-menti településeken, és szigorúan büntetik azokat, akik szemetelnek. Második lépésként a Szamos-Tisza vízügyi társaság négytagú csapata bárkával végigpásztázza a Szamost és begyűjti a szemetet. Végül pedig több gátat építenek ki a Donát negyed és Szászfenes közötti szakaszon, amelyek kifogják a kisebb szemetet, például a legnagyobb gondot okozó PET-palackokat.

Szeptember 15–25. között egy speciális géppel „átfésülik” a Szamos zöld növényzetét is, hogy kihalásszák a fennakadt palackokat. Az elöljáró reményét fejezte ki, hogy ezekkel a lépésekkel megoldódik az állandó szemétprobléma a Szamoson.

Valóban  nem ártana, ha végleg megszűnne a kellemetlen „tünet”, már csak azért is, mert a Szamos partja egyre több kulturális eseménynek ad otthont. Az sem elhanyagolandó, hogy a folyó fontos témája az Európa Kulturális Fővárosa címért benyújtott pályázatnak, szóval nem árt, ha tiszta.

Hirdetés