Mégis a Kolozsvár Arénában játsszák a román-montenegróit

Pedig az UEFA első vizsgálatának eredményei, úgy tűnik, még nem születtek meg.
Hirdetés

Amint arról beszámoltunk, a Román Labdarúgó Szövetség szerdán felfüggesztette a jegyárusítást a Románia–Montenegró világbajnoki selejtezőre, mert az Untold Fesztivál néptömegei állítólag szétverték az Aréna gyepét.

Nos, alig telt el 24 óra, és a szövetség újabb közleményt adott ki, melyben kijelenti, hogy püpü, nem jár, újra lehet jegyet vásárolni a bilete.frf.ro és bilete.ro oldalakon. 

Pedig a nyilatkozat szövegében egy szó sincs az UEFA vizsgálatának eredményeiről. Annál több szó esik viszont a kolozsvári és erdélyi szurkolókkal szembeni kötelességvállalásról. Ennek értelmében a Szövetség egy másik vizsgálatot kért az UEFA-tól, egy összehasonlító vizsgálatot, melynek során megvizsgálták a Dr. Constantin Rădulescu stadion (a CFR stadion, igen) gyepét is. Az összehasonlító vizsgálat feltárta mindkét stadion előnyeit és hátrányait. Az eredmények alapján a Szövetség úgy döntött, a nemzeti tizenegy a Kolozsvár Aréna gyepén fog bemutatkozni Montenegró válogatottja ellen, a világbajnoksági selejtezőkben.

A Szövetség ugyanakkor kifejezi abbeli reményét, hogy a kolozsvári partnerek időben gondoskodnak a pálya megfelelő minőségéről. Kérdés persze, hogy mit mond az első UEFA-vizsgálat. És hogy miért vizsgálták meg a CFR stadion gyepét is. Csak nem arról lett volna szó, hogy átviszik a mérkőzést oda, és ez nem tetszett valakiknek? Válasz nincs. Csak pozitív hozzáállás. És örömhír: ismét szabad az online jegyvásárlás, a fent belinkelt oldalakon.

Hirdetés