Három magyar és egy román film a 21. század legjobbjai között

Ezek az elmúlt 16 év legjobb filmjei a BBC szerint.
Hirdetés

A világ legnagyobb műsorszolgáltatója, a brit BBC 36 ország 177 filmkritikusának megkérdezésével elkészítette a 21. század legjobb filmjeinek 100-as listáját. Érdekessége, hogy javarészt Cannesban díjazott filmek szerepelnek rajta, illetve mindössze négy Oscar-díjjal jutalmazott alkotás fért rá fel. Egyedüli román filmként, az előkelő 15. helyre került Cristian Mungiu 4 hónap, 3 hét, 2 nap-ja, amely elnyerte a 2007-es cannes-i filmfesztivál Arany Pálma- és FIPRESCI-díját.

Három magyar mű is felkerült a listára: Nemes Jeles László filmje, a tavaly Oscar-díjat nyert Saul fia a 34. lett, míg Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje 56., az utolsó filmje, A torinói ló pedig 63. helyen szerepel.

A megkérdezett filmkritikusok a 21. század legjobb filmjének David Lynch Mulholland Drive – A sötétség útja című alkotását tartják. Második Wong Kar-wai hongkongi filmrendező Szerelemre hangolva (In the Mood for Love) című filmje, míg harmadik a Vérző olaj (There Will Be Blood) 2007-es amerikai filmdráma Paul Thomas Anderson rendezésében.

A teljes lista itt böngészhető.

Hirdetés