Talán a téma érzékeny volta, talán a konspiratív jelleg, de az is lehet, hogy szervezési baki okozta, hogy aki szombat délután betévedt a Farkas utcai Communitas-sátorba, nem talált odabent élesre töltött koponyákat. A korrupt (vagy nem korrupt) politikusokat (boszorkány)üldöző ügyész-inkvizícióról (is) szóló beszélgetés ugyanis a TIFF-ház egyik termében zajlott. Ám akinek jók voltak a kapcsolatai, a megfelelő helyre telefonált, mégis időben odaért a helyszínre. Kivéve az egyik meghívottat, Benkő Leventét, aki korábban a második világháború szilágycsehi katonahőseinek állított emlékmű avatóünnepségén vett részt, ezért – objektív okok miatt – alaposan elkésett.

A beszélgetés házigazdája Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke volt, a meghívottak pedig Barna Gergő és Péter László szociológusok, illetve Kelemen Attila Ármin és Benkő Levente újságírók. A téma pedig a korrupcióellenes harc, a harcosok (a DNA, vagyis a Korrupcióellenes Ügyészség), a bűnösök és az áldozatok (a korrupt vagy annak kikiáltott politikusok, üzletemberek és egyéb közéleti személyiségek). Az alábbiakban megpróbáljuk összefoglalni az elhangzottakat.

Ha politikailag korrekt módon akarunk beszélni a korrupcióellenes harcról, akkor elmondhatja: a harc szükséges, de nem elégséges. Ha politikailag kevésbé korrektül közelítünk a témához, nyugodtan ki lehet mondani:

a korrupcióellenes harc nem hatékony,

lásd a rövid idő alatt elhíresült nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș esetét, illetve azt az egyesek számára talán meglepő tényt, hogy bűnüldözés ide, korrupcióellenes harc oda, a választók adott esetben továbbra is leadják a voksukat a korruptakra.

A választópolgárok szintjén létezik egy differenciálatlan percepció, ami a politikusok erkölcsi bizonyítványát illeti. Magyarán: ha politikus vagy, korrupt vagy! Ez a felfogás viszont oda vezet, hogy egy politikus moralitása irrelevánssá válik a választások szempontjából, vagyis bármely politikust meg lehet választani, hiszen úgyis mindegy.

Az a korrupció, amit a televízióban látunk, nem egyéb látványharcnál. A rendszerváltás óta eltelt 26 évben egyrészt fennmaradt egy szürke zóna, amely kedvezett a korrupciónak, másrészt a jogrendszerben is megmaradtak a hézagok, amelyekre a politikai játszmák során hivatkozni lehet. Másrészt, azt is érdemes megfigyelni, hogy mi minősül korrupciónak egy adott helyzetben, és mi nem. Lehet, hogy egy politikus (maradjunk a kedvenc példaembernél, Cătălin Cherecheșnél) az országos politikai pályán korrupt, viszont a helyi közösség szintjén megbecsült vezető. Ettől a pillanattól kezdve egy ügyészségi eljárás esetén azonnal politikai üldözötté, áldozattá válik a közösség szemében.

A DNA pozíciójának megerősödését az a folyamat is elősegítette, amely immár jó ideje zajlik Romániában: egy elitváltásról van szó.

Az elmúlt 26 év elitje fokozatosan kikerül a pixisből:

a politikai elit (Victor Ponta, Miron Mitrea, Adrian Năstase, Victor Hrebenciuc, Gabriel Oprea stb.) a médiaelit (Pro TV, Realitatea TV, a Dan Diaconescu vezette Intact csoport stb.) és a gazdasági elit (Dan Adamescu, Gigi Becali, George Copos, Dan Diaconescu stb.) A DNA a keletkezett hatalmi űrben fejti ki több-kevésbé áldásos tevékenységét. És igen gyakran előfordul, hogy éppen az számít korrupciónak, amit a DNA ügyészei akként határoznak meg.

Ráadásul az elitcserének egy olyan szakaszáról beszélünk, amikor nemigen van alternatíva. Vagyis nem alakult ki egy új elit. Káderhiányról beszélhetünk, mert többek között az tapasztalható, hogy a jelenlegi, DNA által „fenyegetett” helyzetben a fiatal politikusjelöltek egyszerűen ódzkodnak attól, hogy az amúgy is sikamlós pályára lépjenek. Ehhez hozzájárul az a tapasztalat is, hogy a román politikai életben kevés az innováció. Volt ugyan néhány innovatív lépés, például a nagykoalíciók (mint amilyen a liberális-demokrata DA volt), a civil szféra felől érkező, nyugatot megjárt új elit (a bukaresti USB, a marosvásárhelyi POL) vagy a nagypolitikába „beemelt” új emberek (Dacian Cioloș, Klaus Iohannis), ám ezek vagy megbuktak, vagy erőtlenek.

A másik oldalon viszont az tapasztalható, hogy nincs vita, nincsenek kritikus hangok a DNA tevékenységével kapcsolatban.

A kritika hiánya pedig a szervezet tabusításához, fetisizáláshoz vezet.

Ehhez hozzájárul az a bizalmi válságot, amely a jelenlegi elitet sújtja – vagyis azt a tényt, hogy a társadalom jobban bízik az egyházban, a katonaságban és az igazságszolgáltatásban, vagyis az autoriter, kevésbé demokratikus szervekben, mint a demokratikus intézményekben.

Persze lehet a jelenséghez más oldalról is közelíteni, a konspirációs elmélet határait súrolva. Ebből a szempontból nem is annyira a hatalmi űr vagy az elitcsere a lényeg, hanem inkább az, hogy ki(k) keveri(k) a kártyákat. A titkosszolgálatok? Maga a DNA? Valaki más? Egyes ügyek (mint amilyen például a Nagy Zsolté, a Markó Attiláé vagy a székelyföldi elöljárók ügyei) arra utalnak, hogy valakik bizony keverik a kártyát rendesen. De hogy kik ők, azt nem tudjuk.

Ami a romániai magyar politikusok elleni „hadjáratot” illeti, nyilván egyik meghívott sem tudott falrengető bizonyítékokkal előállni. Abban viszont szemmel láthatóan egyetértettek, hogy

az érintett magyar vezetők ügyei enyhén szólva gyanúsak.

A székelyföldi elöljárók ügyeiben egyetlen esetben sem született elmarasztaló ítélet, feltételezhető tehát, hogy egyszerűen kicsit meghurcolták őket. Nagy Zsolt esete kivételnek számít, ha úgy tetszik: ő annak idején a romániai magyar politikai élet egyik nagy ígérete volt. Az RMDSZ jövőképe a Kelemen Hunor–Nagy Zsolt tandem volt. Amit (ha igaz van) alaposan kettévágtak.

Sokszor elhangzik az a népszerű feltételezés, miszerint az Amerikai Egyesült Államok áll a korrupciós harc hátterében. Amerikának érdeke, hogy Romániában korrektül működő demokrácia legyen, mégpedig az ország fontos geopolitikai helyzete okán. Nos, ez egyáltalán nem biztos, hogy így van: elképzelhető, hogy illúzióban ringatjuk magunkat, ha Amerika áldott jó szándékaiban hiszünk. Amerikának egyszerűen az az érdeke , hogy bonyodalmak nélkül intézze a saját ügyeit Romániában, vagyis Oroszország tőszomszédságában.

Hogy ennek alapján mit gondolhat minderről az egyszerű polgár, azt Önökre bízzuk. Az viszont elég kellemetlen érzés, hogy az újságírók és a tudósok sem tudják, kik húzogatják a szálainkat onnan föntről, a rejtőzködő román elitpáholyokból.

Fotó: KMN Facebook