Az Életfa egyesület neve inkább illik a Farkas utcai református templom melletti romkertre, mint az, hogy romkert. Legalábbis a Kolozsvári Magyar Napok alatt, mert akkor itt virágzik az Életfa. Erre a kis védett, jobbára füves-kavicsos területre szervezi a gyerekprogramok tetemes részét.
Idén ide tért vissza az Emese park, a középkori tábor lakói, mesteremberei és bajvívói. Öltözetük, fegyvereik, foglalkozásaik, hobbijaik tényleg a középkort idézik, csak a gyermekmunka nem igazi, hanem játék. A tábor felnőtt és gyermek lakói elsőrangú szórakoztatók, mert tudják, mit szeretnek a gyerekek: mindent kipróbálni, amit a nagyok csinálnak.
Nem is gondoltuk volna, hogy a gyerekek ennyire szeretnek például
kecskét fejni;
papírt meríteni;
fúrni. Középkori fúrógéppel.
Faragni.
Katapultálni.
Körhintázni és körhintáztatni.
Keresni a bajt.
Vívni a bajt.
Megbűnhődni a bajt.
A komoly fegyverek a komoly embereket vonzották.
A kovács volt talán az egyetlen mester, aki nem adta gyerekkézbe az eszközeit.
A romkert másik felében békésebb foglalkozásokat űztek. Az üveg átalakulását mindannyian delejezve néztük.
A homokozóba korhatár nélkül visszakívánkoztunk.
És az se volt semmi, hogyan alakult át a sajtó lófővé.
Még hogy a gyerekek utálnak fogat mosni!
Romok? Nem. Igaz menedék. Még holnap is.