Felpörög Márton Áron kultusza Kolozsváron

Mától románul is meg lehet ismerni a Szeku sztárját a Főtéren. Kedden és szerdán pedig beltérben.
Hirdetés
Kolozsváron is megnyílt vasárnap az az országjáró, sőt világjáró vándorkiállítás, amely Márton Áron püspök életét mutatja be tömören és látványosan. Alapgondolatai több nyelven jutottak el nemcsak Magyarország és a Kárpát-medence, hanem az azon kívüli városok főtereire a püspök születésének 120. évfordulóján, az idei Márton Áron Emlékév keretében.
 
Külön panó mutatja be 
  • az erdélyi püspök egyházi hitvallását,
  • azt, hogy mennyire fontosnak tartotta lelkivezetői szerepét a fiatalok körében, 
  • hogy számot vetett azzal, hogy a gyulafehérvári püspökség papjai és hívei vallási és nemzeti kisebbségbe kerültek,
  • hogy bátran szót emelt az üldözöttekért, és nem számított, hogy ezért a magyar politikai vezetéssel kellett szembeszállnia a zsidótörvények és a deportálás miatt, vagy épp a román állam vezetésével a görögkatolikus felekezet üldözése és betiltása miatt,
  • vagy hogy mennyire rászállt a román állambiztonsági szerv, a Securitate.
 
Márton Áron vándorkiállítás a Főtéren
 
A szabadtéri kiállítást a Kolozsvári Magyar Napok egyházi nyitórendezvénye, a Szent Mihály-templomban vasárnap délelőtt tartott ökumenikus istentisztelet után nagyon sokan megnézték, a panókat épp a templom bejárata mellett helyezték el. 
 
Remek ötlet, hogy a panók nemcsak magyarul, hanem Kolozsváron románul is gyorsan beavatnak Márton Áron életébe. Valószínűleg sokan nem tudják, hogy a Szeku irattárából előkerült megfigyelési dossziék közül messze a legnagyobb volumenű anyag szól Márton püspök ki- és lehallgatásáról. 1949 júniusától közel hat évig volt börtönben, majd 1956-tól 11 évig „palotafogságban”: nem hagyhatta el a gyulafehérvári érsekség központi épületeit, majd 1980-ban bekövetkezett haláláig gyakorlatilag folyamatosan megfigyelték és lehallgatták.
 
 
Márton Áron vándorkiállítás
 
Fők, tisztelendők, megnyitók
 
 
Márton Áron vándorkiállítás
 
A templom felől a magyar nyelvű, a tér felől közeledve a román nyelvű oldalak tűnnek először szembe
 
 
Márton Áron vándorkiállítás
 
A kultusz állandó eleme, a templomkerti Márton Áron-szobor friss virágcsokrot kapott.
 
 
Gergely Balázs és Szász Jenő
 
Nagy- és kisembereket egyaránt vonzott a szabadtéri tárlat
 
 
Márton Áron vándorkiállítás
 
A nap bulvárhíre: Horváth Anna alpolgármester frissen vágott frizurával és megváltozott hajszínnel kezdi a Kolozsvári Magyar Napokat.
 
A kiállítás anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a Nemzetpolitikai Államtitkárság állította össze, megtekinthető a Kolozsvári Magyar Napok végéig.
 
Aki a tömör leírásokon és idézeteken túl is kiváncsi Márton püspök életére és munkájára, az hallgassa meg Marton József egyháztörténészt augusztus 16-án, kedden öt órától a római katolikus Nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti dísztermében. Szerdán hat órától pedig a Tranzit Házban vetítik le Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét Márton Áron boldoggá avatási peréről, utána szakértőkkel és a film alkotóival lehet beszélgetni.

Hirdetés