A britek falat építenének Calais-nál

A Brexit tényleg elkezdődik.
Hirdetés

A francia-brit együttműködésben épült kerítés már nem elég az Egyesült Királyságnak: sajtóértesülések szerint a londoni kormány legalább egy kilométer hosszú és négy méter széles falat szándékszik építeni Calais partjainál, a migránsok távol tartása céljából. A Brexit-népszavazást követően ugyanis megugrott a Nagy-Britanniába igyekvő migránsok száma.

A projektre 1,9 millió fontot költenének, ami nagyjából 2,7 millió eurónak felel meg. Az eredeti tervek szerint már ezen a héten megkezdődött volna a fal építése, de végül szeptemberre halasztották a munkálatok megkezdését.

Mint ismeretes, Calais-nál már korábban felhúztak egy kerítést a Csatorna-alagútnál, az illegális bevándorlás megállítására, de a britek szerint ez már nem bizonyul elég hatásosnak. Miután ugyanis az Egyesült Királyság lakói az Európai Unióból való kilépésre szavazták, mintegy hétszeresére nőtt azok száma, akik szeretnének bejutni a szigetországba.

A kerítés azonban nem állja útját a határsértőknek, akiket – a brit Express júliusi megfogalmazása szerint – „brit anarchisták segítenek” az áttörésben, kockáztatva ezzel az arra járó kamionosok biztonságát.

Hirdetés