Nem tartozott az Iszlám Államhoz a bozótvágó késes támadó

A belga nyomozók nem találtak közvetlen kapcsolatot a rendőrnőket megsebesítő férfi és a terrorszervezet között.
Hirdetés
Elszigetelt esetről volt szó, tettét egyedül hajtotta végre, és nem tartozott az Iszlám Állam terrorszervezethez az a támadó, aki a múlt hét végén bozótvágó késsel megtámadott és megsebesített két rendőrnőt Charleroi város rendőrsége előtt – közölte Jan Jambon belga belügyminiszter kedden.
 
Noha a belga lapok vasárnapi beszámolói szerint az Iszlám Állam azt közölte, hogy egyik katonája vitte végbe a merényletkísérletet, a belga belügyminiszter szerint az eddigi vizsgálatok azt a feltevést látszanak megerősíteni, hogy a támadó nem terrorszervezet tagjaként, hanem magányos elkövetőként, saját okoktól vezérelve cselekedett.
 
A belga főügyészség vasárnapi közleményében Khaled Babbouri néven azonosította a támadót, aki kisebb bűncselekmények – hamis papírok és kábítószer-birtoklás – miatt ismert volt a hatóságok előtt, de terrorizmussal eddig nem hozták összefüggésbe. A tájékoztatás szerint Babbouri 2012 óta illegálisan élt Belgiumban, mivel korábban kétszer is kiutasították az országból.
 
Babbouri szombat délután, arabul kiabálva sebesített meg két rendőrnőt Charleroi rendőrsége előtt. A bozótvágó késsel hadonászó férfi Allah Akbar! (Allah hatalmas!) kiáltást hallatva rontott rá áldozataira. Az egyik rendőrnő könnyebben sebesült meg, a másiknak az arcán és a nyakán mély vágásokat ejtett a támadó.
 
A két rendőr segítségére sietett egy kollégájuk, aki kézifegyverével a támadóra tüzelt, és eltalálta a mellkasán és a combján. Babbouri a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.
 

Hirdetés