Észbontó, mi megy Rióban!

Értjük mi, hogy válság van Brazilhonban, meg rablás, meg horror, de ami ezen az olimpián van, az már nekünk is sok. Tessék csak nézni! Figyelem: OLIMPIAI HUMORVESZÉLY!
Hirdetés

A brazíliai szervezők mindent megtettek, ami erejükből telt, hogy az első dél-amerikai olimpia pompázatos meg káprázatos meg jó buli legyen. És van, ami sikerült is nekik. Például sikerült hosszas viszontagságok után eljuttatni Rióba a lángot. Meg sikerült fantasztikus szambás-karneválos-agresszoros megnyitó ünnepséget összedobni. Vannak azonban olyan apróságok, amiket nem sikerült megvalósítani. Máris mutatjuk őket:

 

Mivel képtelenek voltak kiiktatni, a brazil szervezők a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hathatós segítségével beiktatták az utcai rablást az olimpiai sportágak közé. Így ez már nem is probléma. Az a sportoló, szurkoló, turista tehát, akit Rióban a nyílt utcán kirabolnak, ne a rendőröket hívja, hanem érezze magát megtisztelve: éppen cselekvő… nem, bocs, szenvedő résztvevője az olimpiának.

 

Forráshiány miatt nem sikerült időre befejezni az atlétikai pályát. Amint a fenti képből kiderül, a futóknak egy jó fél kört vadregényes esőerdőben kell megtenniük. Aggodalomra azonban nincsen ok: a szervezők elhajtották a jaguárokat a környékről. És amúgy is, a jó futó jobban fut, mint egy amatőr jaguár. A mérges kígyókról, pókokról és egyéb akadályokról viszont nem szól a fáma.

 

Önök egy műugrót látnak a képen, amint épp toronyugrásra készül. Sajnos a torony építőanyagait ismeretlen tettesek ellopták, ezért az ugrás rendkívül bonyolulttá vált.

 

Ez itt a riói maratoni pálya. Egyszerűen nem volt annyi, hellyel-közzel egyenes hely Brazíliában, ahol egy rendes maratoni pályát ki lehetett volna alakítani, nyilatkozták a szervezők. És Marathonba igazán nem vihették ezt a sportágat, nem igaz?

 

Ezen a képen egy sportlövész látható. És első ránézésre minden rendben is van vele. Előírásszerűen mezt visel, védi a szemét, a fegyver ott a kezében. Egyetlen apró dolog hiányzik csupán: a lőszer. A globális terrorizmus ellen harcoló nemzetközi szervek a sportolók és a nézők biztonsága érdekében ugyanis mindennemű lőszert elkoboztak. Bizony, még a nyílvesszőket is. A biztonság mindenek előtt, ugye.

Hirdetés

 

Az olimpiai úszómedence elkészült ugyan, vizet azonban a hónapok óta tartó szárazság és a gazdasági recesszió okán nem sikerült önteni bele. Ezért az úszószámokat kiköltöztették a legközelebbi folyóba. De ne csüggedjünk. A napnál is világosabb, hogy Hosszú Katinka a piranhákat is játszva maga mögött hagyja.

 

Az olimpiák történetében még soha nem látott biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a szervezők. Minden sportoló testőrök gyűrűjében teszi a dolgát, mert ép testben ép lélek, ép testőrök között pedig ép test. A képen Usain Bolt látható, amint épp saját rekordját igyekszik megdönteni. Sajnos a szigorú szabályok előírják, hogy nem futhat gyorsabban, mint a testőrök. Mit mondjunk. Nem lesz könnyű dolga. 

 

A súlyemelők igazán örülhetnek. Az történt ugyanis, hogy a súlyokat be kellett olvasztani, mivel hiányzott némi fém az olimpiai falu vasbeton elemeiből. Ezért az erős fiúk és lányok vígan emelgethetik a rudat. Természetesen az győz, aki a legszebben mosolyog közben.

 

A végére hagytuk az örömhírt a sok üröm között, és egyben elnézést kérünk a világtól. Utolsó pillanatban megérkeztek Kínából a príma gumicsónakok. Hogy mire kellenek? Nem, nem a biztonságiak kísérik rajtuk a kajakosokat. A riói olimpián bevezetett egyik vadonatúj sportág kellékei. A sportág neve szabadevezésű migráció. A küzdelem a tengeren folyik majd, Rio és Németország között. A próbát nehezítendő, a csónakok félúton maguktól kilyukadnak. Megkockáztatjuk: ezt a próbát biztos a migránsválogatott nyeri.

Amúgy meg… hajrá, magyarok!

Hirdetés