Európa: fába szorult féreg, elvek és valóság között

És még jobban fog fájni, ha az uniós politikai elit nem mászik ki valahogy a funkcionális impotencia állapotából.
Hirdetés

Európa a második világháború óta nem tapasztalta meg a romboló tényezők ilyen mértékű összpontosulásának nyomását.

És sohasem volt még ennyire szembeszökő: a kontinens veszélyesen beszorult az emberi jogok feltétlen tiszteletben tartásán alapuló filozófiából következő humanista elvek és ideálok tiszteletben tartásának szükségessége és a nap mint nap történő nagyszabású, illetve legalábbis hosszú távú kényszerítő eszközöket feltételező valóság között.

Ez rendkívül komoly gond, mert az illegális migráció ellenőrzésének kérdése már elvezetett a BREXIT-hez és most, a példátlan gyakorisággal egymást követő terrorista támadások sokasodása és a vigilantes típusú, nagyon is lehetséges megtorló lépések által kiváltott társadalmi válságok potenciáljának növekedésével Európa két táborra szakad. A táborok – kezdetben elméleti és az Európai Tanács ritka politikai légkörében kifejezett – álláspontjai egyre hangosabbá és konfliktusosabbá váltak.

Olyan törésvonal látszik megerősödni, mely a jelenlegi európai döntéshozatali tájképet alkotó elemekből indul ki.

Egyrészt itt van a Visegrádi Csoport országainak most már hivatalosan megfogalmazott és a saját választóik felé tett ígéretek formáját öltő álláspontja, melyek egyértelműen kimondták, hogy mostantól kezdve nem vesznek részt semmilyen, a menekültek áttelepítésére vonatkozó európai mechanizmusban.

Másrészről pedig itt van a Juncker-bizottság változatlan, teljes mértékben változatlan, Németország által erőteljesen támogatott álláspontja. Ezzel kapcsolatosan ki kell hangsúlyozni Angela Merkel kancellár tegnap kifejtett álláspontjának rendkívüli fontosságát – különösen a jelenlegi kontextusban –, aki „határozottan” elutasított minden olyan (amúgy egyre kétségbeesettebb) kérést, mely a migránsok befogadását jelentő politika módosítására vonatkozik. Sőt, kijelentette:

„Ma, akárcsak a múltban, meggyőződésem, hogy jól meg fogjuk oldani ezt a történelmi feladatot… sikerülni fog és már sokat tettünk e téren… A terroristák meg akarják kérdőjelezni azt a döntésünket, hogy támogatjuk ezeket a kétségbeesett helyzetben lévő embereket, határozottan szembeszállunk ezzel az igyekezettel… A politikai döntés nem alapulhat félelmen… Továbbra is érvényes az az alapvető elv, mely szerint egy olyan ország, mint Németország, nem háríthatja el a rá háruló humanitárius felelősséget, ellenkezőleg, vállalnia kell azt.”

A gondot nem az elvek jelentik, hanem az európai intézményi valóság,

amely hosszú évek óta képtelen világossá tenni, milyen irányba halad, amely aközött ingadozik, hogy teljesítse a tagállamok szuverenitási területek tiszteletben tartására vonatkozó igényét (ebben az esetben a belügy és az igazságügy a releváns) és a területet hatékonyan ellenőrizni képes nemzetek feletti intézményekkel megtámogatott közös jogrend érvényesítésének igényét is.

Itt nem az európai politikai játék elméletéről van szó, hanem a mindennapokról, melyek most az európai vezetők döntéseinek hiányát és a jelenleg katasztrofális következményekkel járó nacionalista-protekcionista politikát szenvedik meg.

Az illegális migrációs hullám robbanásszerű felerősödésével az európai intézmények futószalagon gyártották a programokat, a törvénykezdeményezéseket, illetve az ezek megvalósításáról szóló „menetleveleket”. Például sokat beszéltek egy Európai Hírszerző Ügynökségről, melynek nemcsak az információk cseréje terén lenne hatásköre, hanem igazi végrehajtói feladatai is lennének, ebbe terrorizmusellenességre szakosodott egységeket is beleértve és mindent egységes parancsnokság alá helyezve. Az eredmény? Most is ugyanolyan messze vagyunk ettől a céltól, mint az első ember Marsra szállásától.

Teljes mértékben érezteti hatását az európai politikai játszmákra jellemző döntésképtelenség.

A nemzeti rendőrségek és biztonsági szolgálatok nem képesek megbirkózni a jelenséggel, a gyanúsítottak megfigyelésére, követésére, letartóztatására és esetleges elítélésére vonatkozó nemzeti rendelkezések tagállamonként változnak. Ebből aztán az következik, hogy minden állam a saját ütemében és a saját kritériumai szerint vezeti be a gyanúsított személyek nevét valamelyik európai nyilvántartásba és a nemzeti jogrendek korlátozásai miatt nagyon későn juttatják az ilyenfajta eseteket az igazságszolgáltatás elé. Annak ellenére, hogy az európai dokumentumok például rögzítették, hogy minél gyorsabban be kellene vezetni a nemzeti jogrendekbe a fiatal fundamentalisták szíriai vagy iraki dzsihádista bázisokba irányuló, úgynevezett „beavatási út”-jának büntetését. Vagy büntetni kellene a Telegram típusú specifikus, kódolt kommunikációs hálózatok használatát, vagy a „relépontok” felkeresését, melyek a közel-keleti, maghrebi, szudáni vagy szomáliai dzsihádista kiképzőközpontok felé biztosítják a szállítást. Ugyanis ezek az országok a „dzsihádista turizmus” kedvenc úti céljai:

 

Egy papot a saját templomában dzsihádista kivégzési rítussal meggyilkoló két muzulmán származású francia fiatal esete tökéletesen mutatja a nemzeti cselekvés és a szinte nem létező európai együttműködés szembenállásának tragikus korlátait.

Egyiküket már többször elkapták, amikor megpróbált Szíriába jutni, egy feleslegesnek bizonyult elektronikus karperec viselésére ítélték és az igazságszolgáltatás szabadon engedte, mert „megbánást tanúsított”. A másik fiatal a kódolt kommunikációs csatornán több mint egyértelmű üzeneteket küldözgetett, miután az egyik dzsihádista bázisnak elküldtek egy 1:30 perces filmecskét, melyet a francia biztonsági szolgálatok képtelenek voltak elfogni, hiszen a megígért „európai internetrendőrség” hiányában képtelenek az NSA műveleti standardjai szerint, esetleg vele közvetlenül együttműködve dolgozni.

Hirdetés

Íme, mit üzent egy kódolt hálózaton keresztül küldött videóanyagban az (anyja által „csendes, nyugodt és tisztelettudó fiatalnak” leírt) gyilkos Abdul Malik Petijean a barátjának: „Ha Shamba (az ISIS által megszállt iraki és szíriai terület) akarsz menni, az elég nehéz, mert a határok le vannak zárva. Jobb egy itteni támadás… fogsz egy kést, elmész egy templomba és vérengzést követsz el. Levágsz három vagy négy fejet és kész, vége…”

Ugyanez a nyugati világ (dzsihádisták által gyávaságnak és dekadenciának tartott) erkölcsi szabályainak betartására irányuló vágy vált ki most vitát arról, hogy

jó-e, ha közlik a sajtóban a terroristák nevét és fényképét.

Megfeledkezve arról, hogy ha ők elismerésre vágynak, akkor nem a megsemmisítendő keresztesek földjén keresik azt, hanem a dzsihádista struktúrák szintjén, melyek azonnal szétsugározzák a kérdéses üzenetet. Ellenkezőleg, a kilét és fényképek közzétételének az a szerepe, hogy megmutassa a megcélzott országok közvéleményének, a terroristák nagyon ritkán érkeznek külföldről, ellenkezőleg, éppenséggel a szomszédaikról, azokról a fiúkról van szó, akiket mindig is visszafogottaknak, tisztelettudóknak, a háttérbe teljesen beolvadóknak tartottak.

A valóság az, hogy az európai döntésképtelenség most jelentős méretű politikai törést okoz, mely nagyon előrelátható módon tovább mélyül majd.

Főleg, hogy éppen javában körvonalazódik a nagy fenyegetés, vagyis Törökország álláspontja megváltozhat az EU-val a menekültekről kötött megállapodást illetően, melyet egyoldalúan is felmondhat, ha Brüsszelből olyan üzenet érkezik, hogy az EU felfüggeszti a tárgyalási folyamatot, ha Ankara a halálbüntetés bevezetéséről dönt.

Ha most ezek a küszöbön álló terrorista fenyegetés dimenziói, akkor milyen potenciális következményei lesznek majd a nagyon jelentős európai török közösség fellázadásának, ha azok szolidárisakká válnak a közel-keleti és a maghrebi származású arab eredetű közösségekkel? Még nem jött létre Európa közepén egy Európa-ellenes szövetség, de vannak arra utaló jelek, hogy ez a terrorizmus tervezőinek végső célja.

Mi lesz a mostani helyzet folytatása? Szeptemberben elkezdődik a

vakok és süketek harca a menekültek kötelező áttelepítési kvótáiról,

újra kölcsönös vádaskodásokat lehet majd hallani, erőteljesen kifejezett álláspontokat, új javaslatokat, programokat vagy jogi kereteket, melyekről a napokban már tárgyalások folynak Brüsszelben. Milyen jövőbeni eredménnyel? Attól függ, mennyire kétségbeesettek az európai vezetők és mennyire érzik a közvélemény nyomását, de ugyanakkor egy jövendőbeli szélsőséges-nacionalista európai koalíció jeges lehetét is, mely lehengerlő választási sokkokat okozhat a következő időszakban.

Ha megérzik mindezeket, akkor van esély arra, hogy a kérdéses dokumentumokat tiszteletben tartják és közös cselekvési irányokként fogják őket alkalmazni.

Ha nem, akkor minden marad a régiben, lesz még egy csúcstalálkozó, majd meglátjuk, hogyan kerüljük el a lakosság megrémítését, drasztikus lépéseket ígérünk, megígérünk bármit, mert ez sohasem fájt senkinek. És aztán választások lesznek. Ilyen a mostani Európa és nem hiszem, hogy vége lenne a gondjainak. Távolról sem.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés