Tizenkilenc embert mészárolt le egy ámokfutó Japánban

Egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben ölt.
Hirdetés

Tizenkilenc halálos áldozatot követelt egy Japánban, Tokió közelében, kedd hajnalban egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben elkövetett késes ámokfutás.

A feltételezett elkövető a megtámadott egészségügyi intézmény egyik korábbi dolgozója, a 26 éves Uemacu Szatosi -  jelentette kedden a japán köztévé, amelynek információi szerint a támadásnak legalább negyvenöt sérültje is van.

A férfi egyben korábbi ápoltja is volt az otthonnak, ahol azután vonták kezelés alá, hogy közölte: kész fogyatékkal élőket meggyilkolni, ha a kormányt ezt jóváhagyja. Március 2-án kiengedték a kórházból, miután úgy ítélték meg, hogy javult az állapota.

A sérültek közül 28 ember sebesülése súlyos.

A késelő hajnalban rontott be egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítménybe a Kanagava prefektúrában található Szagamiharában. A rendőrséget hajnali fél háromkor riasztotta a létesítmény egyik munkatársa, aki azt mondta:

valami szörnyűség történik”.

Hirdetés

A férfi a támadás után maga sétált be a rendőrségre, ahol feladta magát. A rendőrség hivatalosan emberöléssel gyanúsította meg.

Az Aszahi Simbun című japán napilap tudósítása alapján a támadó a rendőrség tájékoztatása szerint azzal indokolta tettét, hogy

meg akarja szabadítani a a világot a fogyatékkal élőktől”.

Hirdetés