Borzasztó a romániai iskolák helyzete

Ezt nem mi mondjuk, hanem Klaus Iohannis államfő.
Hirdetés

Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni olyan körülmények között, amikor a tanulók nincsenek biztonságban az iskolákban – jelentette ki Klaus Iohannis államfő pénteken, az iskolák közbiztonságának javítása érdekében összehívott tárcaközi tanácskozás megnyitóján.

A belügyi, oktatási, és egészségügyi minisztérium, valamint a biztonsági szolgálatok vezetői előtt mondott beszédében Iohannis elégedetlenül állapította meg: a középiskolát elvégzők fele nem tud leérettségizni, sokan már meg sem próbálják, de szakmai képesítéssel sem rendelkezik, érvényesülési esélyei korlátozottak. Az államfő szerint az oktatási rendszer átfogó reformjára van szükség, de az általa meghirdetett „Művelt Románia” megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az iskolákban tanuló, illetve oktató négymillió ember legalább biztonságban legyen.

Iohannis szerint – aki politikai pályája előtt fizikatanár, majd tanfelügyelő volt – a hatóságok még csak reális adatokkal sem rendelkeznek az oktatási infrastruktúráról, az épületek állapotáról. Rámutatott: az iskolák alig egyharmada rendelkezik tűzvédelmi engedéllyel, a közegészségügyi jóváhagyásokat pedig ellenőrzés nélkül, – a valóságnak gyakran nem megfelelő – egyszerű nyilatkozat alapján adják ki.

Úgy vélte, az utóbbi napok hírei is azt bizonyítják, hogy nincs megfelelő együttműködés a hatóságok között. Iohannis példaképpen az Argeş megyében leleplezett rabszolgatartó-hálózat esetét hozta fel, amelynek áldozatai között kiskorúak is voltak. Kifejezte reményét, hogy a felháborító ügyben hozott intézkedések világossá teszik: az ilyen esetek elfogadhatatlanok és nem maradnak büntetlenül.

Iohannis felhívást intézett a hatóságokhoz, hogy 2018-ig, amikor az ország a „Modern Románia” – Erdély és a Román Királyság egyesülését követelő gyulafehérvári román nemzetgyűlés – centenáriumát ünnepli, már ne létezzen egyetlen olyan iskola sem, amely ne rendelkezne a tanulók és tanárok biztonságát szavatoló működési engedélyekkel.

Hirdetés