Elhunyt Esterházy Péter Kossuth-díjas író

A hasnyálmirigyrákban szenvedő írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Hirdetés

Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel a család és a Magvető Kiadó. Az író csütörtökön, a délutáni órákban hunyt el. A Kossuth-díjas magyar író, publicista, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a kortárs magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb szerzője tavaly októberben a göteborgi könyvvásárra írt levelében jelentette be, hogy hasnyálmirigyrákja van.

„Erről sokat tudnék beszélni, a varázsról, a titokról. És milyen lelkesen, ihletetten. Hiszen ez tölti be az életem. (Zárójel. Ez kicsit megváltozott, ezért is nem vagyok személyesen jelen, most igyekszik más betölteni az életem, de így meg a hasnyálmirigyrákról tudnék lelkesen és ihletetten beszélni, amitől ugyan most megkímélem a tisztelt publikumot, de ne reménykedjen, előbb-utóbb hosszabban is szólok róla, I am afraid.) Folytatom zárójelen kívül, mintha mi sem történt volna.”

Betegségét a legnagyobb méltósággal viselte, Hasnyálmirigynapló címmel könyvet írt róla, mely idén júniusban, az általa megnyitott 87. Ünnepi Könyvhéten jelent meg.

A 66 évesen elhunyt Kossuth-díjas írót a Magvető Kiadó saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 

Esterházy Péter 1950. április 14-én született Budapesten magyar arisztokrata családban. Nagyapja Esterházy Móric gróf, 1917-ben Magyarország miniszterelnöke volt. Édesapja gróf Esterházy Mátyás,  a híres Esterházy család grófi ágának leszármazottja, édesanyja Mányoki Irén Magdolna, az ősi magyar főnemesi család, a Károlyiak sarja.  A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. Eredetileg matematikusként végzett az ELTE-n 1974-ben; 1978 óta szabadfoglalkozású író. Regényeit és elbeszéléseit több mint húsz nyelvre fordították le, külföldön is széles körben elismerik. A magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb alakjának tartják.

 

Hirdetés