Iohannis kihirdette a Románia címerét módosító törvényt

A Nagy Egyesülés 100. évfordulójáig minden hivatalban meg kell „koronázni” a címerben szereplő sast.
Hirdetés

A kék pajzson sast ábrázoló címert legutóbb 1992-ben módosították, akkor távolították el az aranykoronát a címerképről arra hivatkozva, hogy az a Hohenzollern-ház jelképe. A képviselőház nemrég megszavazta az országcímert módosító törvénykezdeményezést, hétfőn pedig Klaus Iohannis államfő kihirdette a törvényt, így a korona már biztosan felkerül újra a címerre.

A törvény értelmében 2018. december 31-ig – a Nagy Egyesülés 100. évfordulójára – a hatóságoknak kötelezően le kell cserélniük a különböző hivatalokban és az igazságszolgáltatásban megjelenített címereket, eddig a dátumig a régi és az új címer egyformán érvényes. A változás a pénzkibocsátást is érinti: a Román Nemzeti Banknak szintén eddig a dátumig kell új pénzt nyomtatnia, a régiek azonban ezt követően is érvényben maradnak.

A címer érdekessége, hogy eredetileg I. Ferdinánd román király személyes megbízására Köpeczi Sebestyén József kolozsvári heraldikus tervezte 1921-ben, és 1947-ig volt érvényes. A kommunizmus idején ezt nem lehetett használni, majd Ceaușescu bukása és az alkotmánymódosítás után, hosszas egyeztetések árán, 1992-ben fogadták el a napjainkban is használt címert.

Hirdetés