Portik Vilmos kilépett az EMNP-ből

Miután a Néppárt megvonta tőle a politikai támogatást.
Hirdetés

Bejelentette, hogy kilép az Erdélyi Magyar Néppártból (EMNP) Portik Vilmos, a párt Maros megyei szervezetének korábbi elnöke, majd alelnöke.

Portik azért lépett ki a pártból, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a megyei és a marosvásárhelyi EMNP-szervezetben továbbra is tevékenykedő ismerőseit és bajtársait, akiknek szavazniuk kellene párttagságáról. „Ugyanakkor az új marosvásárhelyi vagy Maros megyei vezetésnek sem kívánom azt az elégtételt megadni, hogy valóra váltsák azt, amire huzamosabb ideje készülnek” – írta Facebook-oldalán Portik.

Az EMNP Maros megyei szervezetének alelnöki tisztségéről áprilisban lemondott Portik akkor úgy döntött, hogy helyi tanácsosjelöltként sem indul az önkormányzati választásokon. A Néppárt központi vezetése ezt úgy értelmezte, hogy visszalépésével cserbenhagyta a vásárhelyi magyarokat és az EMNP jelöltlistáját, ezért két nappal ezelőtt megvonta tőle a politikai támogatást.

„El kell mondanom, hogy a választásokon való jelöltség vállalása személyes döntés kérdése kellene legyen, mint ahogy az is személyes döntés volt, hogy nem óhajtottam élni az RMDSZ tanácsosjelölti listáján felkínált második hellyel sem. Ezt a Néppárt elnöksége nem így gondolja” – utal Portik a keddi elnökségi döntésre.

Nehezményezi, hogy az EMNP nem tudta megőrizni „tehetséges, jó képességű embereit, akik nevüket adták a párthoz (…) néhol még sarkallta is őket arra, hogy elhagyják a sorainkat.”

Hirdetés

„A magam részéről nem tudtam azonosulni azzal az elvvel, hogy az RMDSZ gyűlölete szinte az egyetlen feltétel kell legyen ahhoz, hogy valakiből jelölt legyen a választásokon. Ez már nem az az ügy, és nem az a szervezet amiben hittem, és nem az a pártvezetés, amelynek az irányításával egyet tudok érteni” – írja a Portik Vilmos.

Arra is kitér, hogy „önmagában a »választási alternatíva« létezése nem lehet cél, és öncélú politikai döntéseket sem tesz közösségi szempontból indokolttá, helyessé. Ezt a választási eredmények is világosan mutatják. A közösségi érdeket a Néppárt sem tudta a pártérdekkel összeegyeztetni. Ezért kell a pártvezetésnek néhányunktól megszabadulnia. Pedig az erdélyi magyar politikának ez kellene legyen az egyetlen mozgatórugója”.

Hirdetés