Nagy-Britannia ne válogasson, hogy csak a pénz jöjjön, az emberek ne

Erre jutottak ma az uniós tagországok vezetői. Gondolkodnak az EU jövőjéről, de egyelőre nem változik semmi. London rosszul fog járni.
Hirdetés
Nincs „á la carte” választható egységes piaci részvétel az Európai Unióból történő kilépésről népszavazáson döntő Nagy-Britannia esetében sem – szögezte le Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az unió 27 tagállama vezetőinek szerdai informális brüsszeli megbeszélései után.
 
A csúcstalálkozó zárónyilatkozatában foglaltakat ismertetve elmondta, hogy a 27 tagállam vezetői egyetértettek abban, hogy az uniós egységes piachoz való hozzáférés feltétele, hogy 
 

Londonnak a személyek mozgásának szabadságát is el kell fogadnia.

Tusk kifejtette: megengedhetetlen, hogy ha megmarad a tőke és az áruk szabad mozgása, a szolgáltatások szabadsága, akkor a személyek szabad mozgásának sem szabad elmaradnia.
 
Elmondta, hogy a következő uniós csúcson, szeptember 16-án Pozsonyban folytatják a brit kilépésről szóló magas szintű tárgyalásokat. „A kilépésről és annak részleteiről csak azután kezdhetünk megbeszélést, ha Nagy-Britannia elindította a Lisszaboni Szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyében foglalt folyamatot” – tájékoztatott.
 
Mark Rutter, Donald Tusk és Jean Claude Juncker
 
Mark Rutter, Donald Tusk és Jean-Claude Juncker a mai sajtótájékoztatón
 
Elmondása szerint az uniós huszonhetek vezetői egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak reformokra van szüksége, amelyek elsősorban a folyamatban lévő intézkedések felgyorsítását jelentik. Hozzátette: az unión belül maradt vezetők teljes mértékben elkötelezettek az összetartás és a közös munka mellett, és elkezdték az Európai Unió jövőjéről való közös gondolkodást és a jövőbe mutató stratégiai tervek előkészítését – mondta.
 
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a tájékoztatón kijelentette: 
 

Skócia elnyerte a jogot arra, hogy meghallgassa Brüsszel, 

ugyanakkor az uniónak nincs szándéka beavatkozni a brit belpolitikai folyamatokba. Elmondta, hogy a 27 tagállami vezető egyetértett abban, hogy semmilyen kétoldalú egyeztetés nem ajánlott addig, amíg Nagy-Britannia nem jelentette be kilépési szándékát. „Nincs tárgyalás bejelentés nélkül” – húzta alá.
 
Az unióból való kilépés megszavazásával záruló brit referendum új helyzetet teremetett az Európai Unió számára, ugyanakkor az unió elkötelezett a megkezdett közös munka mellett, hogy megküzdjön és megoldásokat találjon a jelentkező problémákra. Arról tájékoztatott, hogy az Egyesült Királysággal kötött szerződések egyelőre nem változnak, beleértve a katonai és védelmi egyezményeket is.
 
A sajtótájékoztatón Donald Tusk tanácsi elnök újságírói kérdésre kijelentette: 
 

Junckert semmilyen felelősség nem terheli a brit népszavazás kimenetele miatt.

„Jean-Claude Juncker a legutolsó, akit hibáztatni lehet a brit referendum negatív eredményéért” – húzta alá Tusk. Az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalásokon a bizottság mindent megtett, amit a jogi keretek és a tagállamok megengedtek.
 
Jean-Claude Juncker kijelentette: nem hagyja, hogy letörjék a lelkesedését. Aláhúzta: brit kérésre nem vett részt a referendum kampányában. „A brit demokrácia elég fejlett ahhoz, hogy ne szoruljon külső tanácsokra” – tette hozzá.
 

Merkel: növekedéssel pótoljuk a veszteséget

Mielőbb szeretné megkezdeni a hivatalos kilépési tárgyalásokat az Egyesült Királysággal az Európai Unió 27 másik tagállama – közölte Angela Merkel német kancellár. A német kormányfő tudatta: az uniós intézmények mindegyike azon dolgozik, hogy az Európai Unió minél erősebb globális szereplő legyen, ezért hatékony munkával a növekedés irányába kell elmozdulni, hogy pótolni lehessen azt, amit el fogunk veszíteni. A német kancellár azt is elmondta: 
a tanácskozáson senki nem akarta napirendre tűzni az uniós alapszerződés módosítását.
Hozzátette: az Egyesült Királyság kilépése nem jelenti sem a mélyebb integrációt, sem azt, hogy a nemzeti kormányok hatásköre megerősödne.
 
Az Egyesült Királyság kilépése egyszerre jelentheti azt is, hogy Európa gazdagabb vagy szegényebb lesz, de a lényeg az, hogy több értelme legyen. A cél a jó megoldások közös elérése. Célorientált cselekvésre van szükség pozitív célokkal, előremutató napirenddel – szögezte le.
 
Beata Szydlo, Angela Merkel
 
Beata Szydlo lengyel, Matteo Renzi olasz miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, mögötte Francois Hollande | Fotók: Európai Tanács  Donald Tusk hivatalos Facebook-oldala
 
Ha az Egyesült Királyság az egységes piacon kíván maradni, az azt jelenti, hogy nem lehetnek kompromisszumok más területeken. „Sem az unión belüli szabad mozgás korlátozása, sem a migráció kérdése nem lehet kitétel” – tette hozzá.
 
Francois Hollande francia államfő a tanácskozást követően kijelentette: nincs mód arra, hogy a londoni City maradjon az euró elszámolási központja, ha az Egyesült Királyság elhagyja az egységes piacot. 
 
Szerinte minden, az euróval kapcsolatos pénzügyi intézményt el kell költöztetni a brit fővárosból, amilyen gyorsan csak lehet.

Hirdetés