Gólzápor Portugáliával, csoportgyőztes a magyar válogatott!

Az Eb leglátványosabb meccsét játszotta Portugália ellen a magyar válogatott. Döntetlen lett, mint Dzsudzsák Balázs és Cristiano Ronaldo gólpárbaja.
Hirdetés
Bernd Storck kihagyta a csapatból az előző két meccsen sárga lapot kapó játékosokat, a középpályára rombolókat (Pintér, Elek) tett a passzolásban erős Nagy Ádám és Kleinheisler helyett, de a csapat így is háromszor vezetést tudott szerezni a most is kizárólag a Ronaldo-Nani párosra játszó portugálok ellen. 
 
Az első percek rohamait átvészelte a magyar védelem, majd egy szöglet után Gera vágta a kipattanót a bal alsó sarokba. Az angol bíró közben megszórta sárgákkal Juhászékat, így a félidő végén már kevésbé volt szoros az emberfogás, a védelem mögé szabadon belépő Nani pedig ki is használta a lehetőséget.
 
A második félidő a két 7-esről szólt: a parádét Dzsudzsák nyitotta meg egy sorfalon megpattanó, a léc alá vágódó szabadrúgással. Ronaldo válasza egy sarkazásos gól volt, de öt perc múlva Dzsudzsák ismét átlőtte a portugál védelmet. CR egy fejessel egyenlített, de negyedik magyar gólt pedig a kapufa akadályozta meg Szalai kapáslövésénél. 
 
 
Az utolsó félórában már jóval figyelmesebben védekezett Magyarország, több gól nem is esett, az eredmény egyre inkább megfelelt mindkét csapatnak. A végjátékban már a portugálok sem erőltették a gólszerzést, így a labdát saját térfelén passzolgató magyar együttes veretlenül nyerte az F csoportot.
 
A hétfő este 22 órakor kezdődő nyolcaddöntőben az esti Belgium-Svédország meccs győztese (döntetlen esetén Belgium) lesz a magyarok ellenfele.  
 
F csoport, 3. forduló: Magyarország-Portugália 3-3
Lyon, xx néző: Vezette: Martin Atkinson (angol)
Magyarország: Király – Lang, Juhász, Guzmics, Korhut – Pintér, Elek – Lovrencsics (Stieber, 83.), Gera (Bese, 46.), Dzsudzsák – Szalai (Németh, 71).
Portugália: Rui Patricio – Vieirinha, Pepe, R. Carvalho, Eliseu – André Gomes (Quaresma, 61.), W. Carvalho, Moutinho (Sanches, 46.), Joao Mário – Nani (Danilo, 81.), C. Ronaldo.
Gólszerzők: Gera (19.), Dzsudzsák (47., 55.), illetve Nani (42.), C. Ronaldo (50., 62.) 
Sárgalap: Guzmics (13.), Juhász (28.), Gera (34.), Dzsudzsák (56.)
 
 

A csoport másik mérkőzésén

Izland egy hosszabbítás legvégén szerzett góllal legyőzte Ausztriát, és ezzel megszerezte a második helyet. Az osztrákok az első félidőben 11-est hibáztak, Dragovic ugyanúgy a jobb kapufát találta telibe, mint négy nappal korábban Cristiano Ronaldo.
 
Ha hidegvérűnek gondoltuk az izlandiakat, akkor most ismerkedjünk meg egy izlandi tévékommentátor gólörömével:
 

 

 
Izland így Angliával játszik a nyolcaddöntőben, míg a portugálokra Horvátország vár.
 
Izland-Ausztria 2-1
Saint-Denis, Stade de France, 68 714 néző. Vezette: Szymon Marciniak (lengyel)
Izland: Halldórsson – Saevarsson, Árnason, R. Sigurdsson, Skúlason – Gudmundsson (Ingason, 86.), Gunarsson, G. Sigurdsson, B. Bjarnason – Bödvarsson (E. Bjarnason, 71.), Sigthórsson (Traustason, 80.).
Ausztria: Almer – Dragovic, Hinteregger, Prödl (Schöpf, 46.), Fuchs – Ilsanker (Janko, 46.), Baumgartlinker – Klein, Alaba, Arnautovic – Sabitzer (Jantscher, 78.). 
Gólszerző: Bödvarsson (18.), Traustason (90+4.), illetve Schöpf (60.)
Sárgalap: Skúlason (36.), Sigthórson (51.),  Árnason (78.)
A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5 pont (6-4), 2. Izland 5 (4-3), 3. Portugália 3, 4. Ausztria 1.

Hirdetés