Kolozsvár ma nem alszik

Nem azért, mert nem tud, hanem mert nem akar. Cluj Never Sleeps harmadjára.
Hirdetés
Eleget punnyadt ma a város napközben a Szamos-parton, a Cluj Never Sleeps szervezői nem hagyják aludni éjszaka. A főtéri koncertbanzáj körül kisebb kultúrakciók pukkannak el az este folyamán, nem lehet nem belefutni valamelyikbe a környéken. Pedig még nincs is Szent Iván éjszakája.
 

Kb. 18:30

 
Kolozsvári dizájnerek
 
A K+ közösség tehetségnapot tartott a Tranzit Házban: szemináriumok és élménybeszámolók közben kolozsvári magyar dizájnerek termékeit, sőt helyszíni munkáját is meg lehetett nézni, sőt meg is vásárolni.
 
 
Kirakodó vásár
 
Mini kirakodóvásár, maxi ízlés.
 
Dizájner játékok
 
Hogy tudjuk, mivel játszanak a dizájnerek.
 

Kb. 21:00

 
Élőszobrok
 
A főtéri koncertek közé élőszobrok érkeztek. Inkább éltek, mint szobroztak: lisztfújásukat csak a felnőttek élvezték, a gyerekek megrökönyödtek tőle.
 
 
Hőfehérke
 
Lehet, hogy az előbbi szobrok fújták ennyire fehérre Hófehérkét, de valahogy ő se vidította fel törpe közönségét.
 

Kb. 23:00

 
Spinning
 
Este tíztől pörgött a spinning a Deák Ferenc utcában, a Kolozsvár Teker sportklub sátrai alatt. Ez csak azért fontos, mert ők voltak ekkor az egyedüli szabadtéri nemalvók, akik nem áztak. Hangfalból dübörgő slágerek adták a ritmust a bringasáv mellett álló tekeréshez, és próbálták elnyomni a Fanfara Transilvania balkánbulis hangját.
 
 
Színhangfalak
 
Ezek is hangfalak a Deák Ferenc utca elején: színhangfalak. Érintésre elektronikus zenét produkálnak, de csak akkor huzamosabban, ha teljes fenékkel és súllyal érintjük őket.
 
 
Összművészkedés 
A művészek feszítik ki a vásznat a Jókai utcában. Az utcahossznyi műalkotás több alkotó és az időjárás önkényének van kitéve: még nem lehet tudni, ki mit kreatívkodik a tekercsrészére.
 
 
Összművészkedés
 
Az eleredő eső gyorsan előhozta a kreatív esernyőket, és olyan alapozást biztosított a „vászonnak”, aminek a művészek nem biztos, hogy örültek.
 
 
Összművészkedés
 
A szél egyéb problémákat is okozott, …
 
 
Összművészkedés
 
… amiket a művészek gyorsan megoldottak.
 
 
Összművészkedés
 
Másokat pedig meg is ihletett. De hogy az egészből mi lesz, az majd csak éjjel két-három óra körül kezd körvonalazódni. 
 
 
Piknik éjfélkor
 
Az eső az éjféli piknikre is korábban bepofátlankodott, a terítéket igyekeznek a kapualj alá menekíteni. Itt majd az fog enni, aki hoz is ételt magának és másnak.
 
A környéken több buli zajlik egyszerre, innen lehet válogatni közülük. Olyan is van, amit máról holnapra mosott át az eső, de még nem derült ki, pontosan mikorra.
 

Kb. 1:30

 
Piknikezők
 
Build it, and they will come – az ókori kínai infrastruktúrafejlesztő bölcsessége. Azt nem tudjuk, ételt hoztak-e a piknikre, ebben az órában az ital már valószínűleg mindenkinek fontosabb volt.
 
 
Papírnő
 
Az összmű tekercse határozottan az eklektikus stílust vette fel: művészi próbálkozások keverednek egyszerű graffittis üzenetekkel.
 
 
A művész alkot
 
Nagyjából már mindenki késznek nyilvánította a művét, de a perfekcionistákat nem zavarta a késői időpont.
 
 
Papírdrukker
 
Ezzel az egészen friss ihletésű művel búcsúzunk mára az inszomniától. Jó éjt, jó reggelt, jó szurkolást!
 
Ja, mégsem búcsúzunk, azelőtt legalábbis, hogy bemozdítsuk kicsit az állóképeket, és mozgóban is megmutassuk Önöknek, milyen volt a nem alvó Kolozsvár, rongylábastól, művészestől, partiarcostól, úgy, ahogy volt. Tessék:
 

 

 

Hirdetés