Na, kinek van ma szülinapja?

Klaus Iohannisnak, népünk szeretett elnökének, hát persze!
Hirdetés

Románia szász származású elnöke 1959. június 13-án született, ezek szerint ma ünnepli az ötvenhetedik szülinapját. Feltehetőleg alapos munkával, ahogy szokta.

A mai nap hivatalos szülinapi programjában az szerepel, hogy az ünneplő elnök találkozik Románia miniszterelnökével, Dacian Cioloșsal, no meg Adrian Canduval, a Moldovai Köztársaság parlamentjének elnökével.

A hírek szerint érkezni kezdtek az ajándékok a Cotroceni-palotába: a források egy, a Victoria palotából küldött rózsacsokrot említenek. Amint az köztudott, a jó elnök imádja a rózsát, főleg, ha az virág, és nem pártjelvény.

Apropó rózsás párt, a szemfüles tévések elkapták Liviu Dragneát, a PSD (Román Szociáldemokrata Párt) elnökét (akinek az elnökhöz fűződő viszonya, nos, nem éppen rózsás), és megkérdezték tőle, mit kíván az elnöknek ezen a jeles napon. Dragnea enigmatikusan ennyit mondott: Azt kívánom, amit ő nekem. Sokatmondó!

Boldog szülinapot kívánunk mi is, elnök úr! Aztán azért csak vigyázzon azokkal a rózsákkal, mert talán ön is tudja: nincsen rózsa tövis nélkül.

Hirdetés