Korrupt vagy korrupciós ügyek miatt vizsgálat alatt álló jelöltek újraválasztása nem román, hanem globális jelenség. Ami román különlegesség: az érdekcsoportok összehangolt támadása a korrupcióellenes intézmények ellen, arra hivatkozva, hogy utóbbiakat a nép szavazása hiteltelenítette és ami annak a jele, hogy folytatódik a független igazságszolgáltatás elleni háború.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Livia Stanciu kedden az igazságügyi gondokkal küszködő jelöltek megválasztásáról nyilatkozott (amit – természetesen – támadtak az Antenák), melyben két vonatkozó kijelentést tett: „Nem tartom normálisnak az ilyenfajta emberek megszavazását, annak ellenére, hogy rájuk is vonatkozik az ártatlanság vélelme.” Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi szavazás az igazságügy tevékenységével szembeni bizalmatlanság jele-e, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék (ICCJ) elnöke azt mondta, hogy szerinte nem, de „másvalamit bizonyíthat”. A bírónő kijelentései tökéletesen igazak: nem normális dolog büntetőügyes embereket megválasztani, és valóban, az a tény, hogy ez megtörténik, nem azt bizonyítja, hogy a románok nem bíznak az igazságszolgáltatásban, hanem teljesen mást, nevezetesen azt, hogy a román demokrácia számos területen és sok helyen diszfunkcionális, sőt valósággal karikatúraszerű. Ezeknek a működési zavaroknak számos okuk van, de szinte mindegyik egyetlen dologra vezethető vissza. E működési zavarok esetében a korrupció elleni harc a megoldás, nem pedig a probléma, és azok, akik azt állítják, hogy a DNA (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.) (vagy a binom) (ezzel a politikában és a médiában a DNA–SRI – Román Hírszerző Szolgálat – kettőst jelzik – E-RS) egy „népellenes politikai rendőrség”, nem egyebek, mint a politikai-gazdasági kartell ügynökei, akik a demokratikus rendszert a jelenlegi sebezhető állapotban akarják tartani, hogy a személyes érdekeiknek megfelelően használhassák ki. Vagyis korrupt célokra.

Anormális, de elterjedt

Korrupcióval gyanúsított politikusokat és helyi hivatalosságokat az egész világon ismételten megválasztanak és újraválasztanak, miközben a közösségek ezt megszenvedik, a választók pedig felháborodásuknak és viszolygásuknak adnak hangot a korrupció magas foka miatt. Minthogy a korrupciónak nagyjából ugyanolyan jellemzői vannak Afrikában, Bukarestben vagy Amerikában, nem kellene meglepődnünk például azon, hogy Brazíliában is találkozunk azzal a széles körben elterjedt meggyőződéssel, mely szerint, „Rouba, mas faz”, azaz „Lop, de (azért) cselekszik is”, ami annyira ismerősen hangzik. Tájföldön a helyi közigazgatás szintjén gyakran találkozunk az úgynevezett „jao pho”-val, amit „befolyásos személy”-nek, vagy éppenséggel „keresztapá”-nak lehetne fordítani, vagyis egy helyi potentátról. Egy törvényes vagy törvénytelen gazdasági tevékenységet végző üzletemberről van szó, akinek sikere a kormányzati támogatástól függ, és aki személyesen vagy általa előretolt bábokon keresztül avatkozik be a helyi politikába. De ez tökéletes leírása a mioritikus „helyi kiskirálynak”, aki egész közösségeket tart fogságában egy jutalmazási, fenyegetési és nyomásgyakorlási rendszeren keresztül, miáltal folyamatos hatalmát biztosítja. Minél erősebb a kormánnyal fenntartott kapcsolat, vagyis a korrupció, a közösségre gyakorolt fojtogató szorítás annál nagyobb. De ez a jelenség nem korlátozódik csak Ázsiára vagy Dél-Amerikára, a fejlett Nyugaton is jelen van. Az Egyesült Államokban létezik a „Chicago style politics”, ami a korrupció, a gátlástalanság és a kíméletlen politikai harc keveréke, mely legalább egy évszázada jellemzi ennek a metropolisznak a közigazgatását. Néhány évvel ezelőtt derült ki egy nagy autógyártókból, mohó szakszervezetekből és egy negyven éven keresztül folyamatosan újraválasztott, mélységesen korrupt közigazgatásból álló halálos háromszög, ami Detroitban a lakosság exodusához és egy szégyenletes és nagy visszhangot kiváltó csődhöz vezetett.

Európa sem áll jobban. Görögország egy olyan társadalom példája, ahol korrupt politikusok egyik csoportját minden egyes választáskor egy másik, még korruptabb váltotta fel. A jelenség kisebb léptékben még olyan országokban is jelen van, mint Ausztria, ahol évtizedeken keresztül nem volt igazi hatalomváltás. Olaszország klasszikus példája egy olyan országnak, ahol úgy tűnik, a közigazgatás és a korrupció szimbiózisban él egymással, de a jelenség Franciaországban is tetten érhető. A 2014-es helyhatósági választások alkalmával a Slate francia kiadása közzétett egy 26 polgármestert és hivatalosságot tartalmazó listát, akiket korrupció miatt ítéltek el vagy azzal vádoltak, és akik elindultak és/vagy megválasztottak. Vagyis sokkal többen voltak, mint az idei romániai választáson. De a legismertebb példa Alain Juppé esete, aki 2004-ben felfüggesztett ítéletet kapott, majd egy évvel később visszatért Bordeaux város élére, ahol a mai napig polgármester, és akit 2010-ben védelmi, 2011-ben külügyminiszternek neveztek ki, újabban pedig van esélye arra, hogy ő legyen a jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson.

Okok és megoldások

Mivel magyarázható ez a paradoxon – a korrupcióhoz ellenségesen viszonyuló, de a korrupt politikusokat továbbra is megválasztó lakosság –, mely annyi fejtörést okozott az elemzőknek? Nem menve bele az ezzel kapcsolatos elméletek sokaságába, rá kell mutatnunk, hogy jelentős különbségek vannak az egyes országok között. Rohamléptékkel fejlődő korrupció van a széles körű rablásnak kitett országokban, ahol a korrupt hivatalosságok megválasztása túlélési kérdés (Afrika, Venezuela), az elavult kulturális rendszerű és független igazságszolgáltatással kvázi egyáltalán nem rendelkező országokban (India), a rendszerszintű országokban, ahol az igazságszolgáltatás teljes mértékben alárendelt (Oroszország, Kína), de ott is, ahol a korrupció kéz a kézben haladt a gyors gazdasági növekedéssel – Tájföld, Olaszország és újabban Kína – ahol a korrupció nem annyira kórnak, mint inkább pozitív összegű játéknak tűnik. A választóknak gyakorlatilag nincs alternatívájuk a korrupt politikusokkal szemben, máskor tájékozatlanok vagy manipulálják őket a jelenség és az általa okozott károk mértékét illetően, megint máskor pedig bármennyire is botrányosnak tűnik, úgy ítélik meg, hogy olyan személyes és közösségi hasznot lehet húzni egy korrupt jelölt megválasztásából, ami meghaladja a korrupció által okozott károk mértékét. Eltérő helyzetek miatt a megoldások sem egyetemesek. Ezért a nemzetközi intézmények által javasolt megoldások – a köztisztviselői fizetések megemelése, „szakmaiságuk” növelése, „jó kormányzási” kritériumok – csak ritkán működnek.

Mi (nem) történt Romániában?

Először is, ez nem egy DNA-ellenes szavazás volt, ahogy azt az igazságszolgáltatás-ellenes propaganda agresszív módon állítja. Senki sem pazarolja el a szavazatát egy olyan absztrakt ügyre, mint a DNA tevékenységének támogatása vagy elutasítása. Másodsorban nem szavaztak masszívan korrupt vagy korrupcióval vádolt jelöltekre. Cherecheşt, Floreát, Scripcarut, Olguţa Vasilescut, a Târgu Jiu-i Cârciumarut, a dévai Mircia Munteát, Ráduly Róbertet, Antal Árpád Andrást, a botoşani-i Cătălin Fluturt, Gutăut, Hogeát, a 3. kerületi Negoiţăt, a 6. kerületi Mutut választották meg. Van még néhány kisebb, akik közül a sinaiai polgármester, Vlad Oprea emelhető ki. Vangheliét vagy Severint viszont nem. Ez bizonyítaná azt, hogy a „románok korruptakra szavaznak”, hogy „nem érdekli őket a korrupció”, vagy éppenséggel azt, hogy „fellázadtak a DNA ellen”? Szó sincs erről. Először is, olyan kevesen szavaztak, hogy nem beszélhetünk egy „általános korrupciót eltűrő hangulatról”. Valójában, ahogy azt a Revista 22 elemzése bizonyítja, a szavazóknak csak 5 százaléka voksolt az összes fent említettre, vagyis kevesebb mint 400.000 szavazó, nagyjából annyi, amennyi Konstanca és Nagybánya lakossága együttvéve, hogy csak két, többé-kevésbé véletlenül választott példát említsünk. És fordítva, az USB (Mentsétek meg Bukarestet Szövetség – a szerk.) típusú rendszerellenes alternatív pártok jó eredménye sem bizonyítja azt, hogy létezne egy erős korrupcióellenes politikai áramlat. Nevetségesen kevés szavazatot kaptak.

Ennél bonyolultabb az, ami valójában történt. Romániában vannak olyan térségek, ahol a szegény közösségek a pártok és üzletemberek klientúra-rendszerének foglyai, ahol a korrupt településvezetők megválasztása túlélés kérdése. Újra példaként említjük a vranceai alpolgármester máskor már felhozott esetét, aki azzal fenyegetőzött, hogy megfosztja a szociális segélytől azokat a falusiakat, akik nem jelennek meg az Oprişan kiskirály által szervezett gyűlésen. A kiskirályok klientúra-rendszere súlyos károkat okoz a helyi fejlődésnek, mely kizárólag a kiskirályok politikai és üzleti érdekeitől függ. Más szóval, pontosan az történik, ami a kiskirály érdeke. Ezért mindaddig, amíg Dragnea egy legfőbb jao pho marad, Teleorman továbbra is a szegénység és fejletlenség pólusa lesz Romániában.

Vannak olyan térségek, ahol a politikai korrupció nem kínált alternatívát és az emberek csak két rossz közül választhattak. Vagyis a már ismert rosszat választották az ismeretlen rosszal szemben, és itt akár bundázásokat is sejthetünk a PSD és a PNL között, vagy legalábbis egy tudatos kerülését az összecsapásoknak. Vannak olyan települések, mint például Konstanca, melyek egy általánossá vált korrupciós kultúra foglyai. Vannak régiók, mint például a székelység, ahol a lakosság szinte tragikusan foglya az etnikai korlátoknak és az RMDSZ monopóliumának, mind a politikainak, mind a korrupció felettinek is. És vannak olyan térségek is, ahol tudatos döntésről van szó, mert a korrupciót – jogosan, vagy sem – elfogadható árnak tartják bizonyos egyéni és közösségi előnyökért cserébe és itt azokról a városokról van szó, melyeknél a kormányzati pénzekhez való kiváltságos hozzáférés folyamatos volt. E szemszögből nézve a vasárnapi nagybányai választások kapcsán a következő kérdést kellene felmerülnie: „Mit véltek nyerni a nagybányaiak azzal, hogy masszívan egy megvesztegetés közben tetten ért személyre szavaznak”? Természetesen nem zárhatják ki a tájékozottság akut hiányát és a televíziókon keresztüli manipulálást is. E téren megtalálhatjuk a korrupt jelöltekre leadott szavazatok egyik okát, abban a televíziókon keresztül és a televíziók által folytatott kampányban, melyből azt a következtetést lehetett levonni, hogy az egyik kutya, a másik eb. A „nép”, ugye, nem „ostoba” és nem is „tudatlan”, csakhogy a televíziók és a sajtón keresztüli manipulációs kampányok néha nagyon közel viszik ehhez az állapothoz. Emlékezzünk csak arra, hogy a PPDD (Dan Diaconescu Néppártja – a szerk.) 2012-ben csaknem 18 százalékot szerzett, amikor ezt sem egy racionális döntés, sem egy pragmatikus számítás és általában véve semmi felfogható nem magyarázhatta.

Mindezek a közigazgatási diszfunkciókban, pártok szintjén jelentkező és klientúrai enklávékra rávilágító politikai diszfunkciók a demokratikus mechanizmusok és a jogállam működésében bekövetkezett torzulások megnyilvánulásai. Mindegyiket érdemes külön-külön elemezni és kijavítani, de a lehetséges megoldások egyikébe sem tartozik bele az igazságszolgáltatás függetlenségének korlátozása és a DNA cselekedetei feletti politikai ellenőrzés, ellenkezőleg. Ezen anomáliák kiküszöbölése több jogállamot, a köztisztviselők nagyobb fokú feddhetetlenségét, erősebb igazságszolgáltatást és egy még az eddigieknél is aktívabb DNA-t feltételeznek az eddig elhanyagolt területeken, ahol ezért nagyobb lett az emberek nyomorúsága. A DNA és az igazságszolgáltatás elleni támadások csak azt szolgálják, hogy a helyzetet a korrupt érdekcsoportok javára fordítsák, melyek azt szeretnék, ha a dolgok úgy maradnának, ahogy most vannak, vagy akár a büntethetetlenség aranykorszakának a visszatérését is.