Derogál a gyaloglás a Kovászna megyei prefektusnak

Ezért minden áron a gépkocsiforgalom elől lezárt főtérről akar behajtani hivatala udvarára.
Hirdetés

Úgy tűnik, Kovászna megye prefektusának nehezére esik pár métert gyalogolnia. Sebastian Cucu ezúttal azért indított pert a sepsiszentgyörgyi városháza ellen, hogy gépjárművel is be lehessen hajtani a kormányhivatal udvarára.

Mint ismeretes, az új főtéren tilos gépkocsival közlekedni, ez okból a megyei tanács és a prefektúra járműveinek külön parkolót különítettek el a Mihai Viteazul tér alsó részén. Antal Árpád polgármester elmondta, a kormánymegbízott valójában olyan városrendezési tervet támadott meg ezúttal, ami tulajdonképpen már meg van valósítva. „Kissé fura a helyzet, a bíró sem értette pontosan, és ezért kiszállt a helyszínre, hogy megnézze. Gyakorlatilag a prefektus azt kéri, hogy ő autóval tudjon bejárni a prefektúrához” – magyarázta a városvezető.

A megyei tanács és a kormányhivatal előtti részt a városháza úgy tervezte meg, hogy a prefektus a Gábor Áron utcából tudja megközelíteni intézményét, de ő valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy ezt a főtérről tehesse meg.

Hirdetés