Ennyi polgármestere lett végül az RMDSZ-nek

Gyorsértékelőt tartott Kelemen Hunor az önkormányzati választások ideiglenes eredményei alapján.
Hirdetés
Az RMDSZ ügyvezető elnökségén kitett térképén nem volt türelmünk megszámolni, de aztán jött Kelemen Hunor, és elmondta, hogy 196 polgármestert választottak meg az RMDSZ színeiben a tegnapi önkormányzati választásokon. 7-8 településen pedig azt a független vagy MPP-s jelöltet, akit az RMDSZ is támogatott például Gyergyószentmiklóson, Tusnádfürdőn, a Kolozs megyei Széken vagy a Szatmár megyei Kaplonyban. Az együttműködést az RMDSZ mindenképp folytatni szeretné – mondta Kelemen.
 

Nagykép

A helyi önkormányzatokban sikerült a Szövetség pozícióit megőrizni, a nagyobb városokban helyenként még erősíteni is – mondta a szövetségi elnök. 
 
A megyei listákra leadott szavazatok számát még nem minden megyében véglegesítették, de Hargita és Kovászna megye mellett Kelemen Hunor szerint van esély arra, hogy Maros és Szatmár megyében is RMDSZ-tanácsost válasszanak elnöknek, mert ezekben a megyei önkormányzatokban az RMDSZ-frakció a legnagyobb. 
 
Bihar megyében nem az RMDSZ-é lesz a legnagyobb frakció, de megkerülhetetlen lesz, Kolozs, Szilágy és Brassó megyében is szükség lesz az RMDSZ-es tanácsosokra a többség kialakításához, vagyis ezeknek az önkormányzatoknak az alelnöki tisztségeit van esélye az RMDSZ-nek megszerezni.  
 
Kelemen Hunor
 
Viszont a megyei koalíciókról és a végrehajtói tisztségekről csak azután kezdenek tárgyalni a többi párt képviselőivel, hogy véglegessé vált a voksolás eredménye. Ezeket a tárgyalásokat nem befolyásolja, hogy az önkormányzati választásokat országos szinten a PSD nyerte meg – válaszolta újságírói kérdésre Kelemen.
 
Az RMDSZ a négy évvel ezelőttinél alacsonyabb választási részvétel mellett is a romániai magyarok legjelentősebb politikai ereje maradt, mert jelöltjei hiteles megoldásokat ajánlottak a helyi problémákra – értékelte a szövetségi elnök, aki megköszönte a választóknak a részvételt, a jelölteknek és a kampánycsapatok tagjainak pedig a munkát.
 
30-70 százalék között ingadozott a részvétel azokon a településeken, ahol indított jelöltet az RMDSZ – válaszolta a mozgósítás sikerességét firtató kérdésre. Úgy vélte, a magyar szavazók átlagos részvételi aránya az országos átlaghoz volt hasonló, olyan tömbvidékeken viszont, ahol az RMDSZ-es jelöltnek nem volt kihívója, verseny hiányában tét nélkülinek érezték a szavazók a választást.
 

Kisképek

 

Szatmárnémetit 

visszanyerte az RMDSZ, Kereskényi Gábor képviselő hazatér, és ha megvalósítja, amire a városnak szüksége van, négy év múlva sem kérdéses a győzelme, értékelte Kelemen. 
 

Marosvásárhelyen 

nem sikerült nyerni, de helyes döntés volt Soós Zoltánt támogatni, aki az RMDSZ jelöltjeként nyerte az előválasztást, majd függetlenként indult a polgármesteri tisztségért. Kelemen szerint Soós nagyon meggyőző és decens kampányt folytatott, közeli kapcsolatot alakított ki a választópolgárokkal, ezt a tapasztalatot pedig tovább kell gyümölcsöztetni, mert értékes, felkészült és fiatal ember. A szövetségi elnök nagyon szívesen látná Soós Zoltánt továbbra is úgy a helyi, mint a megyei vagy akár az országos politikában.
 
Soósék óvási kérelmét támogatja, mondta, szerinte is a korábbi választásokhoz képest túl sok szavazatot nyilvánítottak érvénytelennek Vásárhelyen. A városi önkormányzatban tíz tanácsosi helyet szerzett az RMDSZ. Megszerezhette volna az önkormányzati többséget is, vélte Kelemen, ha az EMNP nem indít jelöltet, aki ugyan nem jutott be, de épp egy mandátumnyi szavazatot vitt el.
 

Kolozsváron

Horváth Anna kiváló eredményt ért el, gratulált ismét Kelemen Hunor. Öt mandátum már biztos a városi tanásban (eddig négy volt), és azt reméli, összejöhet a hatodik is, ha újraszámoltatják a szavazatokat, és ha az érvénytelennek nyilvánítottak között elég sok érvényes, az RMDSZ listájára leadott szavazatot találnak ahhoz, hogy a töredékmandátumokra eső voksok visszaosztásakor kijöjjön még egy teljes mandátum az RMDSZ-nek. Kolozsváron is szinte egy mandátumnyi szavazatot vitt el a Néppárt listája, amelyről végül senki sem jutott be az önkormányzatba. A megyei tanácsban hat vagy hét helyet tudott szerezni az RMDSZ, a visszaosztáskor dől el.
 
RMDSZ polgármesterei
 
Katt a képre a teljes térképért!
 

Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön

az ő rábeszélésére is szükség volt ahhoz, hogy Ráduly Róbert és Antal Árpád ismét induljon a választáson a büntetőügyük ellenére, éreztette Kelemen, aki szerint ez jó döntés volt, mert mindkét polgármester kétharmados többséggel újrázott. Többsége lesz az RMDSZ-nek a települési önkormányzatokban is.
 

Székelyudvarhelyet

viszont elvesztették, ahogy már nem először – vallotta be Kelemen Hunor, és gratulált az MPP-EMNP koalíció színeiben nyerő Gálfi Árpádnak. 
 
Ezután fogják kielemezni, hogy történhetett, hogy nyolc évnyi RMDSZ-es városvezetés után az önkormányzatban is kisebbségbe szorult a Szövetség. Úgy vélte, a polgármester-választáson két erősen RMDSZ-es identitású jelölt is indult (Bunta Levente függetlenként, Arros Orsolya a Szövetség jelöltjeként), ezért az önkormányzati választás lett végül az előválasztás, ami Bunta visszalépése miatt végül elmaradt Udvarhelyen.
 
Arra a felvetésünkre, hogy ez az elmélet nem magyarázza a tanácsi többség elvesztését, Kelemen Hunor azt válaszolta, hogy Udvarhelyen a városi tanácsosi lista kevesebb szavazatot kapott, mint az RMDSZ megyei tanácsosi listája, tehát nem az RMDSZ névvel, branddel van gond. Az alapos, megyénkénti kiértékelőt pénteken tartja majd a Szövetségi Állandó Tanács. Hargita megyében Csíkcsicsót is górcső alá veszik, mert ott is veszített az RMDSZ-es jelölt.
 

Székelykocsárdon

most először nyert magyar jelölt polgármesteri tisztséget: a Nőszövetségből indult Csegezi Edit-Zsuzsánna. Ez a győzelem azért is értékes, mondta Kelemen Hunor, mert a településen mindössze 25 százalékos a magyar lakosság aránya. Fehér megyében Torockószentgyörgy a másik település, ahol RMDSZ-jelölt lesz a polgármester.
 

Hosszúmező

pedig az egyetlen Máramaros megyei település, ahol RMDSZ-győzelem született. Ez ugyan 70 százalékban magyar többségű település, de a magyar közösség erős megosztottsága miatt három választási cikluson át nem tudott magyar jelölt nyerni, a település vezetői pedig elhanyagolták a település fejlesztését. Kelemen nagyon reméli, hogy ez most meg fog változni.
 

Temes megyében

felemás eredmények születtek az RMSZ szempontjából: jelöltjei két mandátummal visszakerültek a megyei önkormányzatba, mert gyümölcsöző volt az összefogás a többi bánsági nemzeti kisebbséggel, Óteleken viszont polgármesteri tisztséget veszített az RMDSZ, mert a Néppárt úgy állított ellenjelöltet, hogy nem volt esélye nyerni.
 

A választóknak mindig igazuk van

– válaszolta Kelemen két különlegesebb eset említésekor is. Az egyik Szék, ahol annak ellenére választják vissza 1992 óta Sallai Jánost polgármesternek, hogy hivatalosan is bebizonyosodott, a Securitate ügynöke volt. Emiatt Sallai 2012-ben már függetlenként indult, és ahogy akkor, úgy most sem állított ellenjelöltet az RMDSZ, hanem támogatta. Sallai múltja ezek szerint nem zavarja a székieket, inkább a falu jelenére és jövőjére koncentrálnak, a választói akaratot pedig tiszteletben kell tartani – mondta Kelemen.
 
Abból, hogy Cătălin Cherecheș korrupciógyanú miatt vizsgálati fogságból nyert ismét polgármesteri tisztséget Nagybányán 70 százalék körüli többséggel, Kelemen két konklúziót vont le:
  • a választási eredmények és a politikusi osztály az aktuális társadalom hű tükre,
  • korrupcióellenes üzenetekkel nem lehet mandátumot nyerni.
A román civil szférából kinőtt Uniți Salvați Bucureștiul (USB) párt esetleges erdélyi térnyerésétől nem tart a szövetségi elnök, de egyrészt még korai a parlamenti választásokról beszélni, mondta, másrészt természetes, hogy folyamatosan jönnek létre, illetve szűnnek meg politikai alakulatok.
 
Ugyanígy nem zavarja, hogy országos szinten az RMDSZ 5 százalék alá csúszott a polgármester-jelöltekre adott szavazatok alapján, mert parlamenti választásokon mindig sok szavazatot kap a Szövetség olyan erdélyi és Kárpátokon túli megyékből is, ahol önkormányzati választásokon nem állítanak jelöltet.

Hirdetés