Sepsibükszádon tartotta kampányzáróját az RMDSZ

Kelemen Hunor: ott is menjenek el sokan szavazni, ahol csak az RMDSZ állított polgármesterjelöltet.
Hirdetés

Együttműködési készségükről beszéltek a székelyföldi megyéknek az RMDSZ színeiben induló elnökjelöltjei, valamint a térség megyei jogú városainak az RMDSZ-es polgármesterjelöltjei a csütörtöki sepsibükszádi közös kampányzáró sajtótájékoztatójukon, melyen Kelemen Hunor, a szövetség elnöke is részt vett.

Kelemen Hunor a következő időszak nagy kihívásának nevezte a romániai régiósítást, és kijelentette: ezt úgy kell kihasználni, hogy Székelyföld egységes régióként fejlődhessen tovább. „Nem lehet elfogadni azt, hogy közigazgatási eszközökkel olyan nagy régiót hozzanak létre, ahol az etnikai arányok a magyarság számára hátrányosan változzanak” – jelentette ki az elnök.

Kelemen Hunor megjegyezte: míg Hargita megyében jelenleg 85, Kovászna megyében pedig 75 százalékos a magyarság aránya, a tervezett Közép-régióban ez az arány már csak 28 százalékos lenne. Úgy vélte, a siker titka a székelyföldi önkormányzatok együttműködésében rejlik. „Egy irányba lépni tudó politikai vezetők kellenek” – fogalmazott az elnök.

Kelemen Hunor azt is örvendetesnek találta, hogy újabb mandátumért szállnak versenybe azok az RMDSZ-es polgármesterek, önkormányzati vezetők is, akik ellen eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Ezt annak a jeleként említette, hogy az érintettek nem fogadták el, hogy mások döntsenek az RMDSZ jelöltjeiről. Arra biztatott, hogy azokon a székelyföldi településeken is menjenek el sokan szavazni, ahol csak az RMDSZ állított polgármesterjelöltet (52 ilyen település van), mert a leadott szavazatok tudják megmutatni a szövetség erejét.

A Hargita megyei önkormányzat élén újabb mandátumra pályázó Borboly Csaba szerint a térség akkor fejlődhet, ha az egykori székely székek nem rivalizálnak egymással, hanem esetenként le is tudnak egymás javára mondani bizonyos forrásokról. Azt is kijelentette, Hargita megye megvédi a megyezászlóvá minősített székely zászlót, és ha szükséges lesz, kész megyei népszavazást kiírni a szimbólum védelmében.

Ráduly Róbert, csíkszeredai polgármesterjelölt a volt kommunista politikai rendőrség jegyeit ma is magán viselő „szekus világ” ellen kell fellépniük a székelyföldi vezetőknek. Úgy vélte: „a közösség bizalma büntetőjogi kategória ma Romániában”, és azért kell a magyar jelöltekre szavazni, hogy ezt a bizalmat újra kinyilvánítsa a közösség.

Hirdetés

Ráduly Róbert kifejtette: Székelyföld megválasztandó vezetőinek alá kell írniuk egy olyan dokumentumot, amelyikben meghatározzák azt a minimális követelésszintet, amit semmilyen körülmények között nem adnak fel, „amitől hátrább nincsen”.

Arros Orsolya székelyudvarhelyi polgármesterjelölt azt vállalta, hogy felzárkóztatja a fejlődésében leszakadt Udvarhelyt Csíkszeredához és Sepsiszentgyörgyhöz.

Sepsiszentgyörgy újabb mandátumra pályázó polgármestere, Antal Árpád úgy vélte, Székelyföld választottjainak nemcsak városgazda, hanem a közösségi vezetői szerep is kijár, és nemzetpolitikai kérdésekben is helyt kell állniuk. Kijelentette: Marosvásárhely csak úgy tud kiemelkedni, ha vállalja a székelyföldi régió központi szerepét. Ezt pedig csak a (közös sajtótájékoztatóról hiányzó) Soós Zoltán polgármesterré választása tudja biztosítani.

Antal Árpád kijelentette, ha a magyarság minden erdélyi településen számarányát meghaladóan vesz részt a választásokon erőt tud felmutatni. „Márpedig nekünk erőt kell felmutatni, mert ebben az országban csak az erő nyelvét értik” – fogalmazott Antal Árpád.

Hirdetés