Törzsi ritmusokra nyílt meg a TIFF

250 film csábítása, 3000 ülőhely a Főtéren, dobosok a Főtér felett + egy világpremier: így indult a 15. TIFF.
Hirdetés
Földhözragadt szpícsekkel és a levegőben logó artistákkal nyílt meg a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, 
  • vagyis a TIFF, 
  • vagyis az ország legnagyobb filmfesztiválja, 
  • vagyis a legnagyobb kolozsvári kultúrbanzáj.  
Ami alatt legszívesebben beszüntetnénk a munkát, hogy egész nap mozizhassunk, esténként pedig különleges zenékkel frissítsük a melomániánkat.
 
Az idei fesztiválon 250 film közül muszáj válogatnunk, mert lehetetlen akárcsak belekóstolni mindegyikbe, és rekordnak számít az a háromezer ülőhely is, amelyet a megnyitóra telepítettek a főtéri szabadtéri vetítő elé – tudtuk meg a konferanszié szerepét is betöltő fesztiváligazgatótól, Tudor Giurgiutól. Majdnem mindet elfoglalták a nézők.
 
Giurgiu most se nyújtotta el a megnyitó beszédet, és szokás szerint kiosztott mindenkit, akit pofátlannak tartott:
  • a fináncokat, amiért belengették annak lehetőségét, hogy ne kapjanak állami támogatást azok a rendezvények, amelyek belépti jegyet kérnek – a jegyek a TIFF bevételének 7-8 százalékát jelentik, mondta Giurgiu,
  • és azokat a céges támogatókat, akik folyton meghívókért sírnak, például a Matrimonio all’italiana pénteki vetítésére, mert ezen lesz jelen a Diákművelődési házban Sophia Loren (400 jegy már este elfogyott).
Vegyen mindenki jegyet, mondta Giurgiu, mert egyrészt ez a fesztivál a nézőkről szól, akiket ő nem akar a támogatók kedvéért kiszorítani a mozitermekből, másrészt szerinte Kolozsvár a kultúrának köszönhetően fejlődik, emiatt jönnek ide az emberek és a cégek, az a minimum, hogy beszállnak a TIFF létrehozásába. A támogatóknak megköszönte a hozzájárulást, de nem sorolta fel őket, a tehetősebbek egyébként is reklámfilmet készítettek, és azt levetítették a nyitófilm előtt. 
 
Megköszönte a városházának is a jelentős finanszírozást, de az eddigiekkel ellentétben Emil Boc polgármester most nem ment fel a színpadra, csak a nézőtéren simogatta a telefonját. A tiffesek még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy kampányolnak.
 
Reklámarcok Bockal
 
(Lehet, Boc miatt szólt a nyitófilm rendezője, hogy ugyan a filmben fontos dramaturgiai szerepet kapnak a telefonok, de mi azért kapcsoljuk ki őket.) 
 
 
TIFF nyitógála
 
De mit keres Funar a VIP Lounge-ban? Az egy dolog, hogy 2004 óta nem indul polgármesterként a választásokon, de valaki szólhatna neki, hogy közszereplőként az ő szavatossági ideje rég lejárt. Kalapban egyébként Mihai Chirilov művészeti igazgató látható, aki önmagához képest botrányosan szürkére öltözött a nyitógálára, Gheorghe Funar pedig Tudor Giurgiuval tartja fontosnak trécselni.
 
 
TIFF nyitógála
 
A VIP Lounge-ban a kockás a divat, a vilniusi fesztivál filmválógatóján kívül szinte az összes fotós is kockás inget viselt. Csokornyakkendőt egyet sem láttam.
 
 
TIFF nyitógála
 
Ilyen a fesztivál a VIP szektorból, …
 
 
TIFF nyitógála
 
… és ilyen a dolgozó-lounge.
 
 
TIFF nyitógála
 
Még lazulás közben is az az érzése embernek, hogy forgatnak. Merthogy forgatnak.
 
 
TIFF nyitógála
 
Persze van aki kampányol, de most Eckstein Kovács Péter sem magának, hanem a mozibajárásnak.
 
 
TIFF nyitógála
 
A román híradózás legnagyobb sztárja, Andreea Esca is egészen visszafogottan öltözött fel. Nem kizárt, hogy buliba készült a vetítés után, Giurgiu ugyanis elpletykálta, hogy Esca tavaly majdnem lekéste a repülőjáratát, mert hajnalig ropta a fesztivál egyik utolsó buliján.
 
 
TIFF nyitógála
 
A legmondénabb jelenségek az idei reklámszpotok hasonmás-főszereplői voltak. De nem akarnak színészek lenni, mondták később a színpadon. 
 
 
TIFF nyitógála
 
Ez a néző kifejezetten a vörös szőnyeghez öltözött fel. Az nem egyedi, hogy hozta a gyermekét, …
 
 
TIFF nyitógála
 
… őt például azért hívta fel és díjazta Giurgiu, mert szerepel az első TIFF egyik fotóján, amint 12 évesen filmértékelő lapot tölt ki, és azóta egyetlen kiadást sem hagyott ki a TIFF-ből. Itt épp újságíró édesapjának, Demostene Șofronnak szánt díjat veszi át, mert édesapja nem akart színpadra állni.
 
 
TIFF nyitógála
 
A kenyér után kezdődött a cirkusz.
 
 
TIFF nyitógála
 
A Transe Express francia társulat dobosai előbb a földön járták be a teret, …
 
 
TIFF nyitógála
 
… úgy, hogy folyamatosan verték a törzsi ritmusokat, ….
 
TIFF nyitógála
 
 
TIFF nyitógála
 
… majd miután kivetették maguk közül a cintányéros lányt, a levegőben járták körbe a teret:
 
TIFF nyitógála
 
 
TIFF nyitógála
 
 
TIFF nyitógála
 
 
TIFF nyitógála
 
Miközben a száműzött lány megdicsőült a trapézon. (Ma ugyanők Bonchidán lángoló olajoshordókat fognak püfölni este fél kilenctől.)
 
És végre kezdődhetett a nyitófilm: Nae Caranfil 6,9 a Richter-skálán című, musicallel dúsított komédiáját most először látta közönség, és nagyon szerette. Bővebben a filmről itt érdemes olvasni, megnézni pedig majd ősszel legközelebb, akkor kerül kereskedelmi forgalomba. Nae Caranfillel viszont lehet találkozni ma délután öttől a TIFF Lounge-ban. Tudják, azok a piros konténerek, amelyek még egy hétig díszítik a Főteret.
 

Hirdetés