Isten a kis tereket és a nagy sztárgárdát szereti (VIDEÓ)

A botrányok miatt a Taxi együttes újravágta gigakatedrális-ellenes dalának klipjét. De nincs benne köszönet.
Hirdetés

Április elején jelent meg a Taxi zenekar Despre smerenie (A szerénységről) című dala, amely popdalhoz képest szinte példátlanul nagy népszerűségre tett szert – és ugyanakkor botrányt is okozott. Nem csoda: a videoklipben az együttes énekesén, Dan Teodorescun kívül 33 ismert román médiaszemélyiség, zenész, színész, író – Andreea Escától Mircea Cărtărescun át Victor Rebengiucig – foglalt állást a Bukarestben épülő Nemzet Megváltásának Katedrálisa ellen. A dal refrénjét („Isten a fát, a fát és a kis tereket kedveli”) azóta már azok is hallhatták, akik amúgy nincsenek tisztában a román popzenei szcénával.

Lett nagy felhördülés, röpködtek a vallásellenesség és nemzetárulás vádjai, az együttes frontembere magyarázkodott egy sort, az egyik vendégelőadó, Grigore Leșe népdalénekes pedig azt követelte, hogy őt vágják ki a klipből, mert nem tudta, mihez adja a nevét (mint kiderült, ez nem volt igaz).

A Taxi eleget tett a kérésnek, először letiltotta a videót, aztán újravágta, fentebb nézhetik meg az új verziót. De nincs benne köszönet – legalábbis az ortodox egyház és a dal üzenetével nem szimpatizálók számára. Annyit mondunk: Leșe ugyan elment, de jöttek helyette több mint kéttucatnyian, köztük sztárok a javából – a teljes lista megtekinthető a videó leírásában a YouTube-on.

Hirdetés