Államtitkára váltja Alexandrescut a művelődési tárca élén

Ezzel végleg megpecsételődött az eddigi tárcavezető sorsa.
Hirdetés

Corina Șuteut, a művelődési minisztérium államtitkárát jelölte kedden miniszternek Dacian Cioloș miniszterelnök az általa elmozdított eddigi tárcavezető, Vlad Alexandrescu helyére.

Corina Șuteu 2006 és 2012 között a New York-i Román Kulturális Intézetet vezette, korábban a Román Színházi Egyesület (UNITER) vezetője is volt.

A kormányfő azt követően szólította fel Alexandrescut lemondásra, hogy az kudarcot vallott a bukaresti operaházban kirobbant belső konfliktus kezelésében, illetve nem tudott olyan vezetőséget kinevezni az intézmény élére, amely enyhítette volna a feszültséget.

Alexandrescu előbb bejelentette lemondását, majd jelezte: nem mond le önszántából, inkább megvárja, hogy menesszék, illetve csak akkor távozik, ha utódjaként Corina Șuteut nevezik ki.

Korábban arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy különböző gazdasági és politikai lobbik képviselői – köztük kormánytagok is – megpróbálták megfélemlíteni.

Hirdetés