Ritka eset, de Johannis elnök előlépett a háttérből és támogatta Cioloş kényes döntését, mellyel leváltotta Vlad Alexandrescu művelődési minisztert.

A miniszter leváltása egy némileg meglepő és precedens nélküli kis támogató tüntetést is kiváltott. Az elkerülte a figyelmet, hogy Vlad Alexandrescu sok új embert hozott a minisztériumba – egy részük igazgató volt az ICR (Román Kulturális Intézet – a szerk.) dicsőséges korszakában –, és olyan miniszter képét rajzolták meg róla, aki

képes kilépni a nemzeti örökség dogmájából.

Annál inkább meglepő volt, hogy úgy tűnt, az Opera-ügyben a miniszter a Vlad Soare (helyesen: Tiberiu Soare – a szerk.) karmester által vezetett „honi” oldalt támogatja. Ő nevezte ki igazgatónak Vlad Soarét (Tiberiu – a szerk.) és egy ideig támogatta is, későbbi döntései viszont egyáltalán nem voltak szerencsések és a már ismert megnyilvánulásokhoz vezettek. Teljes volt a zavar és úgy tűnt, már senki sem érti, mi történik, még azok sem, akik elvileg hajlamosak voltak támogatni őt. De a zavar tovább mélyült, amikor Vlad Alexandrescut a reformmal szembeni ellenállás áldozataként mutatták be, holott pont ő és nevezte ki az operai lázadás vezetőit.

Végül is Romániában a pártosság rendkívül szenvedélyes és találékony, és nem csoda, hogy egy természetes gesztust végül a retrográd erők ellencsapásának tekintettek. Vlad Alexandrescu sok tekintetben kitűnően teljesített, mi magunk is dicsértük, többek között azért, ahogy bírálta az Oktatási Minisztérium által kezdeményezett reformokat, de az Opera esetében kudarcot vallott. Valakinek vállalnia kellett a felelősséget azért a sikertelenségért, mely nemzetközi visszhangokat kiváltó válsággá vált.

Minden bizonnyal lehetne enyhítő körülményeket találni, de az biztos, hogy Vlad Alexandrescu

nem igyekezett elmagyarázni, mi volt az elképzelése

az Operában kialakult válságról. Egy értelmiségitől elvártuk volna a helyzet részletes, egy kultúrember által megfogalmazott bemutatását, ehelyett ő csak szikár adminisztratív határozatokat közölt velünk. Szerettük volna védelmünkbe venni, de nem adott erre lehetőséget. Igaz, hogy Vlad Alexandrescu „részletesen” válaszolt az UNITER (Romániai Színházi Szövetség – a szerk.) elnökének, Ion Caramitrunak – aki a minap elég eltúlzott vehemenciával követelte a lemondását –, de ezt védekező helyzetből és olyan érthetetlen kifejezésekkel tette, mint például: „A szabályozások tehetetlensége és monolit kerete, valamint a művészetek élő színpadának pezsgése között meglévő súlyos törés arra késztetett, hogy megpróbáljak elindítani egy ezen szabályozások jelenlegi valóságához sokkal jobban alkalmazkodó, újbóli megerősödést szolgáló folyamatot, de néhány szakaszban.” Ezzel a stílussal nem igazán szerezhetsz túl sok hívet.

Valójában eddig is voltak fenntartásaink, de a helyzet miatt nem fogalmaztuk meg azokat. Egy kicsit

értetlenül néztük, miként kezeli a művelődési miniszter a Batthyáneum Könyvtár témáját.

Írtunk már erről, de kerültük a miniszter bírálatát, mert a helyzet kétszeresen is bonyolult volt, ugyanis Vlad Alexandrescut azzal vádolták, hogy nem eléggé nacionalista. A vádat a kirívó módon hazafiaskodó Radu F. Alexandrescu szenátor fogalmazta meg. Abban a kontextusban a miniszter tűnt a felvilágosult félnek, holott elfogadta – ha nem mással, akkor hallgatásával – a román állam egyik EJEB (Emberi Jogok Európai Bírósága – a szerk.) által elítélt döntését.

Radu Vasile kormánya határozatot bocsátott ki a Batthyáneum Könyvtár épületének visszaszolgáltatásáról, amit azonban sohasem hajtottak végre, az Isărescu-kormány pedig ezt követően elfogadott egy törvényt, mellyel a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség a ritka nyomtatványokból és középkori kéziratokból álló gyűjteményt is megkapta volna. Az EJEB sok évnyi pereskedés után elítélte a román államot, mert megtagadta a javak visszaszolgáltatását.

Az biztos, hogy ez kényes téma és tudatában vagyunk annak, hogy a művelődési miniszter rendkívül heves bírálatoknak tenné ki magát, ha ellent merészelne mondani a nemzeti érzésnek, (láthattuk Radu F. Alexandru reakcióját egy egyszerű szóbeszédre), de így vagy úgy, mégis ki kellett volna mondania a történelmi igazságot, a részletek elhallgatása nélkül. Elvártuk volna például, hogy Vlad Alexandrescu miniszter elismerje, eme értékes örökség esetében a magyar katolikusokat illeti meg az elsőbbség. Ez fontos árnyalása a kérdésnek. Talán mindenki számára az lenne hasznos, ha a román állam és a katolikus egyház társulnának és közösen kezelnék ezt a vagyont, ahogy azt a lemondott miniszter javasolta, de ez addig nem valósítható meg, amíg nyilvánosa el nem ismerik a teljes igazságot.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó forrása: romania-actualitati.ro