A választói akarat ellenére leszavazták a kisebb parlamentet

A szenátorok közül mindössze ketten szavaztak arra, hogy csökkentsék a parlamenti képviselők számát 300-ra.
Hirdetés

A Népi Mozgalom Párt (PMP) törvénykezdeményezése az egykamarás tövényhozás bevezetésére vonatkozó 2009-es népszavazásnak szerzett volna érvényt, amelyet Traian Băsescu akkori államfő indítványozott. Az urnákhoz járulók túlnyomó többsége támogatta az államfő javaslatát, de hiába, hiszen azóta sem sikerült keresztül vinni a parlamenten a jogszabályt. A Szenátus keddi ülésén 83-an szavaztak ellene, ketten mellette, illetve hárman tartózkodtak.

A PMP ügyvezető igazgatója, Eugen Tomac a Facebookon háborgott, hogy a szenátus figyelmen kívül hagyta mintegy 7 millió 700 ezer állampolgár akaratát. A pártok képviselői választóikkal mentek szembe a törvénykezdeményezés visszautasításakor.

A törvény elfogadásában a képviselőház a döntő ház.

 

Hirdetés