A megyei vezető után a városi EMNP-elnök is lemondott Vásárhelyen

Szilágyi Zsolt az RMDSZ csábításának tulajdonítja a lemondásokat.
Hirdetés

Lemondott tisztségéről hétfőn Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyei szervezetének alelnöke. Vasárnap este Portik Vilmos, a párt Maros megyei elnöke jelentette be Facebook-oldalán, hogy lemond tisztségéről és városi képviselőjelöltként sem indul.

Jakab István szintén a Facebook-on közölte döntését. Mint írja, Marosvásárhely „egy beteges politikai kultúra szövődményeinek áldozata”, de hisz abban, hogy „eljön az ébredés, a felemelkedés ideje”, amit csak összefogással lehet elérni, és ő is erre törekedett a politikai tárgyalások során.

„Sajnos a politikai érdek még mindig megelőzi a közösségi érdeket. Nem tudok politikai utasítások, elvárások játékszere lenni. Csakis hitem szerint cselekszem, és már nem hiszek az Erdélyi Magyar Néppártban. Éppen ezért lemondok minden politikai tisztségemről és a párttagságomról. Maradok a közösség szolgálatában, képességeim és civil lehetőségeim szerint” – írja Jakab István.

Szilágyi Zsolt: az EMNP a távozók nélkül készül a választásokra
Az EMNP tovább készül a júniusi önkormányzati választásokra azután is, hogy egyes korábbi vezetői lemondtak tisztségükről – mondta az MTI-nek a párt elnöke.

Szilágyi Zsolt a rivális RMDSZ csábításának tulajdonította a lemondásokat, és nehezményezte, hogy a korábbi meghatározó politikusok akkor távoznak az EMNP-ből, amikor a párt az önkormányzati választásokra készül, és amikor a legtöbbet árthatnak az EMNP-nek.

Hirdetés

„Nem csodálkoznék, ha a rövid időn belül az RMDSZ tájékán tűnnének fel a politikában” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette: „Arra vállalkoztunk, hogy az általunk képviselt célokat megjelenítjük. Ezt munkát tovább visszük, még akkor is, ha vannak akik megfutamodnak és átállnak”.

Kijelentette, az EMNP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a szórványban a magyar pártok összefogására, Székelyföldön pedig a magyar pártok versenyére van szükség a június ötödikén tartandó önkormányzati választásokon. Hozzátette, mivel az RMDSZ teljes mértékben elzárkózott a magyar–magyar együttműködéstől, az EMNP minden olyan településen jelölteket állít, ahol a helyi szervezetei ezt jónak látják.

Hirdetés