Az Iszlám Állam megfenyegette Magyarországot

További merényleteket helyeztek kilátásba Európában.
Hirdetés

Az Iszlám Állam médiatársasága, az al-Wafa által üzenetet tett közzé a közösségi médiában, amely szerint Brüsszel csupán a kezdete volt az erőszakhullámnak, további merényletek következnek Európában és az Egyesült Államokban – írta a The Washington Times című amerikai lap.

„Ma Brüsszel és repülőtere, holnap talán Portugália és Magyarország” – áll az anyag címében. A szöveget a dzsihádista kommunikációt figyelő Közel-keleti Kutatóintézet (MEMRI) fordította angolra. A MEMRI elemzése szerint az ISIS azért említi ezt a két országot – amelyek egyébként nem számítanak célpontnak –, hogy megmutassa: Európában bárhol képes lecsapni.

Az ISIS tavaly novemberben egy videóban fenyegette Magyarországot és Romániát is, „az ördög koalíciójának” tagjaiként.

Hirdetés