A székely zászló miatt büntették Szováta polgármesterét

Péter Ferenc eltávolította a lobogót a városháza épületéről, de ez nem volt elég.
Hirdetés

Ismét elrendelte a Maros Megyei Törvényszék közigazgatási bírósága, hogy a szovátai polgármesteri hivatal épületéről távolítsák el a székely zászlót, ezen kívül arra kötelezte Péter Ferenc polgármestert, hogy minden nap késésért a bruttó minimálbér 20 százalékával egyenértékű pénzbírságot, vagyis 210 lejt, ezen kívül napi 200 lej késedelmi díjat fizessen. Az ítélet nem jogerős, tizenöt napon belül megfellebbezhető.

Péter Ferenc ellen 2014 szeptemberében indított pert Maros megye akkori prefektusa, Vasile Oprea amiatt, hogy a polgármesteri hivatal épületére kitűzték a székely zászlót.

Tavaly decemberi ítéletében a bíróság a zászló eltávolítására kötelezte a polgármestert. Lucian Goga jelenlegi prefektus szerdán azt mondta: erre akkor nem került sor, így

ismét a bírósághoz fordultak és pénzbírságot is kértek Péter Ferenc ellen.

Szováta polgármestere viszont azt mondja, decemberben igenis eltávolította a székely zászlót a városháza épületéről, erről pedig tájékoztatta is a prefektúrát. Ezután a lobogót egy székely kapura tűzték ki, amely a polgármesteri hivatal udvarának oldalbejáratánál áll. Péter Ferenc szerint a decemberi bírósági ítélet az épület homlokzatára kitűzött zászlóra vonatkozott.

Péter azt mondta: fellebbezni fog az ítélet ellen, de előbb megvárja a döntés indoklását.

Maros megye korábbi prefektusa egyébként nem csak Szováta, hanem Csíkfalva, Makfalva, Gyulakuta és Erdőszentgyörgy elöljárói ellen is pert indított 2014 szeptemberében.

Hirdetés

Csíkfalva és Gyulakuta polgármestere a prefektus felszólítására eltávolította a zászlót, de a pert ennek ellenére nem szüntették be ellenük.

A prefektus a zászlókitűzés törvényes alapjának a hiányára hivatkozott a törvényszéki keresetekben. Azt is megjegyezte, hogy a székely zászlót a Székely Nemzeti Tanács hagyta jóvá, hogy ezzel

az etnikai alapú területi elszakadást népszerűsítse.

Vasile Oprea arra is kitért, hogy a magyar vezetők a zászló kitűzésével hamisan próbálják befolyásolni a köztudatot, azt sugallva, hogy egy területi entitáshoz – Székelyföldhöz – tartoznak. Hozzátette, Székelyföld nevű területi egység az alkotmányban nem szerepel.

„Ha a közösség vezetői bármilyen jelképet kitűzhetnének a közigazgatási székházra, akkor futballklubok vagy autógyártók jelképei is kikerülhetnének attól függően, hogy az illető községvezető melyikkel szimpatizál” – fogalmazott másfél éve Vasile Oprea.

Hirdetés