Antal Árpád indul a polgármester-választáson

Amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltását feloldják, akkor folytatja a megkezdett munkát.
Hirdetés

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a Facebook-oldalán jelentette be, hogy indul egy újabb mandátumért. Mint írja, tudomásul vette és köszöni, hogy az RMDSZ aláírásokat gyűjt azért, hogy indulhasson a júniusi önkormányzati választáson.

„Számunkra a polgármesteri munka egyenértékű Székelyföld modernizációjával, hiszen elsősorban az önkormányzatokban tudjuk megmutatni igazán azt, hogy mit tudunk elérni, ha engednek bennünket dolgozni a szülőföldünkért. Az elmúlt időszak megerősítette bennem és csapatomban a hitet, hogy dolgozni kell, egészen addig, ameddig lehet” – fogalmaz. „Ezért amennyiben a polgármesteri teendőktől való eltiltásomat feloldják, akkor boldogan folytatom a megkezdett munkát, amit az elmúlt nyolc évben végeztem” – folytatja Antal.

Mint kifejti, számára a polgármesteri szék nem cél, hanem eszköz, és bárhogy alakuljanak a dolgok, mindenképp a közösség szolgálatában marad.

Antal Árpád jelenleg igazságügyi felügyelet alatt áll, amit február második felében rendelt el a korrupcióellenes ügyészség. A 60 napos eltiltás alatt nem láthatja el polgármesteri teendőit. Mint ismeretes, Sepsiszentgyörgy polgármesterét azzal gyanúsítja a DNA, hogy az eredeti rendeltetéstől eltérő célra használt fel egy olyan EBRD-hitelt, amelyet közpénzből kell visszafizetni.

Hirdetés