A SRI most csak a készüléket adja a lehallgatásokhoz

Miközben sürgősségi kormányrendelettel foltozzák a joghézagot. Ami ettől még tovább szakadhat.
Hirdetés

A legfelső védelmi tanács (CSAT) rendkívüli ülésén jóváhagyta, hogy a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel módosítsa a büntetőeljárást, és ezáltal „megszakítás nélkül” biztosítsa a lehallgatások jogalapját mind a nemzetbiztonsági, mind a korrupciós ügyekben – jelentette be péntek este Klaus Iohannis államfő.

Eddig szinte kizárólag a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) végzett lehallgatásokat, nemcsak „saját felhasználásra”, hanem az ügyészek által indított büntetőeljárásokban is, ennek jogalapját azonban egy alkotmánybírósági döntés hatálytalanította.
 
A büntetőeljárás módosításával most egyértelműen elkülönítik egymástól a titkosszolgálatok által nemzetbiztonsági céllal, illetve az ügyészek és rendőrök által bűnügyi nyomozások érdekében végzett titkos megfigyeléseket és lehallgatásokat.
 
A folyamatban lévő peres ügyeknél a bíróságok már nem vehetik figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyek titkosszolgálati megfigyeléseken, lehallgatásokon alapulnak. A CSAT és a kormány azért sietett felszámolni a joghézagot, hogy az azt előidéző alkotmánybírósági döntés hatályba lépése előtt jogalapot teremtsenek a lehallgatások folytatására.
 
Az elnök maga is utalt rá, hogy ideiglenes megoldásnak tekinti a büntetőeljárás sürgősségi kormányrendelettel való módosítását, amely lehetővé teszi, hogy az érintett ügyészségek saját embereikkel, de a SRI infrastruktúráját használva folytassák a lehallgatásokat. Egyes alkotmányjogászok aggályosnak nevezték, hogy a kormány az alapvető emberi jogokat érintő ügyben hoz sürgősségi rendeletet: szerintük ezt is hatálytalanítani fogja az alkotmánybíróság.

Hirdetés