Több áldozata van a sertésinfluenzának Hunyad megyében

De szerencsére évről évre csökken a fertőzések száma.
Hirdetés

Az elmúlt két hétben két sertésinfluenzával diagnosztizált Hunyad megyei páciens vesztette életét. Míg tavaly ilyenkor már 20 esetről számoltak be a megyei statisztikák, 2009-ben pedig hetente vettek nyilvántartásba 20-25 sertésinfluenzás pácienst, addig idén eddig összesen három eset volt a megyében. Mindhárom pácienst a vajdahunyadi kórházban kezelték, majd ketten, állapotuk súlyosbodása nyomán Temesvárra kerültek. A fellépő szövődmények miatt mindkét páciens életét vesztette.

Jelenleg egy influenzás esetünk van még Vajdahunyadon – közölte csütörtökön dr. Cecilia Birău, a megyei egészségügyi igazgatóság szóvivője.

Elmondta továbbá: az idei influenzaszezon során országszerte 319 AH1N1-vírussal fertőzött pácienst vettek nyilvántartásba. „Járványról nem beszélhetünk, ezek elszigetelt esetek, így a kórházakban nem rendeltünk el teljes látogatási tilalmat. De bizonyos mértékben csökkentettük a látogatók számát, és fokoztuk a higiéniai előírások betartását” – közölte a szóvivő.

Hirdetés