Berobbant a márciuskavásár

Mörcisort, kolbászt és házicsokit vegyenek!
Hirdetés

A tegnapi lefagyás után ma kirügyezett a márciuskavásár Kolozsvár főterén. Az árusok végre elfoglalták az összes asztalt, amelyeket már szerdán felsorakoztattak a téren. Jobban fáznak, mint a karácsonyi vásárban, mondogatták tegnap azok, akik a heves szél ellenére is kiteregették a portékájukat.

Száz kereskedő számára van itt hely, és csak olyanok jelentkezését fogadták el, akik kézműves termékeket készítenek és forgalmaznak – közölte a polgármesteri hivatal.
 
 
Kolbász a tavaszi vásárban
 
 
Márciuskavásár a Főtéren
 
Naná hogy márciuskából van a legtöbb és a legtöbbféle (rajzolt, festett, égetett, kötött, horgolt, nemezelt, sőt mágnesezett is), szokás szerint megjelentek az ékszerek és szappanok, a népviseletek és népi varrottasok, a házicsokik és a háziszörpök. Idén viszont több a hurkás-kolbászos-sajtos stand, mint a korábbi években, ezeknek kimondottan örülünk.
 
Idén március 2-ig lehet a Főtérről beszerezni a március 1-i, a nőnapi és azokat az ajándékokat, amelyeket azért adnánk valakinek, mert csak. Itt a tavasz.
 

Hirdetés