A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora lett az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) új elnöke, aki eddig nem igazán jelent meg a nyilvánosság előtt. Ugyanakkor Ioan-Aurel Pop egy rendkívül dokumentált könyv szerzője is, melyben a legdivatosabb romániai történész, Lucian Boia által képviselt történelmi relativizmust vitatja.

Ioan-Aurel Pop történész és egyetemi professzor a BBTE Történelem és Filozófia Karán. 2012 óta az egyetem rektora is. A CNATDCU, melynek élére nemrég kinevezték, az az intézmény, melynek jelentései alapján – az oktatási törvény szerint – az Oktatási Minisztérium visszavonhatja a doktori képzési témavezetői minőséget vagy a doktori címet. De a CNATDCU szerepe a plágiumok kérdésében kevésbé egyértelmű az Adrian Curaj oktatási miniszter által bevezetett módosítás és az egyetemi doktori képzésekre vonatkozó törvénykönyvről szóló kormányhatározat-tervezet óta, melyek alapján az egyetemek a politikusoktól is megvonhatják a doktori címeket.

A lábjegyeztek kötelezőek

A plágium igazi betegség lett, mely számos politikust, helyi közigazgatási, vagy igazságszolgáltatási alkalmazottat is megfertőzött. Victor Ponta volt kormányfő, Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes, Petre Tobă jelenlegi belügyminiszter a legismertebbek azok közül, akiket azzal vádolnak, hogy meghamisították a doktori disszertációjukat. Velük szemben az egyik vád az, hogy jelentős mennyiségű szöveget tulajdonítottak el másoktól úgy, hogy nem tüntették fel az idézés tényét.

Ioan-Aurel Pop azt állítja, hogy egy akadémiai munka esetében létfontosságú a pontosság, a források pontos idézése, de ugyanakkor ezek egészséges aránya is. Ezt a meggyőződését már A történelem, az igazság és a mítoszok (Istoria, adevărul şi miturile) című könyvének előszavában világossá teszi, melyet Lucian Boia Történelem és mítosz a román tudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească) című munkájának cáfolataként jelentetett meg, melyet oldalról oldalra elemez, amire ritkábban szokott sor kerülni a román akadémiai életben. „Arra a veszélyes módszerre kívánjuk felhívni a figyelmet, melynek során egy óriási anyagmennyiségből csak azokat a példákat emelik ki, melyek az előzetesen lefektetett tézist támasztják alá. Ennek az eljárásnak semmi köze sincs a kutatáshoz a történelem területén”, magyarázza Pop professzor. „Boia úr és a követői azt a benyomást keltik (amely sajnos egyesek számára meggyőződéssé változott), hogy a történelmi kutatásnak nincs semmi értelme, mert hamis, hazug és (pejoratív értelemben használt) mítoszokkal teli. Más szóval, az összes történész munkája Hérodotosztól kezdve, de főleg Grigore Ureche óta állítólag felesleges, alattomos és semmi köze sincs a múltban történt tényekhez. A történészek ezek szerint csak holmi esszéírók, akik személyes gondolataikat fércelik össze, prekoncepciókkal verve át a népet, kizárólag a magánjellegű, családi, párt-, felekezeti, vallási és főleg nacionalista érdekeiket szolgálva. Ezek a gondolatok jó táptalajra hullottak, tekintettel a széles közönség történelmi ismereteinek hiányára”, magyarázza a történész azon kezdeményezésének szükségességét, melyből egy 197 lábjegyzettel ellátott kötet lett.

Szakértő. Történelmi érvek

Mivel Ioan-Aurel Pop könyve polemizáló típusú, „kemény” kijelentéseket tartalmaz a románok egységéről, a nacionalizmusról, a nemzet hőseiről:

„A modern román nemzettudat a közös származás, nyelv, szellemiség, a románok egységének bensőséges meggyőződése, mely a nemzeti emancipációért – különböző utakon – folytatott harcban nyilvánul meg aktív módon.”

„Egyes román ideológusokat rabul ejtette a román identitás meghatározása és a románok egyfajta specifikus sorsának kihangsúlyozása, hogy ezzel megerősítsék azt a törékeny nemzeti politikai építményt, melyet már 1918 óta fenyegetve láttak. Azt, hogy igazuk volt, bizonyították az 1940-ben és 1944-ben történt események, amikor az ország közel állt a felszámoláshoz.”

„A Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) alatt 1599–1601-ban megvalósított politikai egység nem jelentett román nemzetállamot, de közvetlen kapcsolatban áll a hajdani Dácia térségén belüli román politikai egységgel, és biztatásul és példaként szolgál a modern Románia megalakításához.”

„Akárhogy is értelmeznénk a dolgokat, ki kell mondani – ha már szóba került a románok tekintélyelvű és totalitárius kisiklása, amiről Boia úr túlságosan is vádlón beszél –, hogy sem a legionáriusok, sem a kommunisták nem demokratikus szavazattal kerültek hatalomra Romániában, hanem erőszakkal kikényszerített módon vagy választási csalások révén.”