Úgy tűnik, nem alkotmányosak a SRI-lehallgatások

Az alkotmánybíróság ugyanis elkaszált egy, a gyanúsítottak lehallgatására vonatkozó törvénycikkelyt.
Hirdetés

Vakarhatják a fejüket a korrupciós ügyészek és a román titkosszolgálat illetékesei, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenessé nyilvánította a büntetőjogi perrendtartás azon cikkelyét, amely a nyomozati eljárás során végzett lehallgatásokra vonatkozik. Ennek nyomán ugyanis alkotmányellenessé válhatnak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a bűnügyi nyomozások során végzett lehallgatások. Konkrétan arról a cikkelyről van szó, amely arra vonatkozik, mely szervek folytathatnak lehallgatási tevékenységet.

A keddi ítélet értelmében a büntetőjogi perrendtartás 142. cikkelyének első bekezdése nem felel meg az alkotmánynak. Ez úgy szól: „a megfigyelésre az ügyész ad utasítást, vagy elrendelheti, hogy azt a nyomozó hatóság, vagy a rendőrség szakemberei, vagy más állami szakszervek hajtsák végre.” A taláros testület szerint a „más állami szervek” kitétel nem alkotmányos, mivel nem elég világos, nem pontosítja ugyanis egyértelműen, hogy mely állami szervről van szó.

„Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírált szövegrész ellentétes az alkotmány 1. cikkelyének 3. bekezdésével, miszerint Románia jogállam, ahol szavatoltak az állampolgárok alapvető szabadságjogai. Emellett a vizsgált szövegrész nem felel meg a jogszabályok egyértelműségére, pontosságára és kiszámíthatóságára vonatkozó követelményeknek, mivel nem teszi lehetővé a jogalanyok számára, hogy megállapítsák, melyek azok a szakosodott állami szervek, amelyek végrehajthatják a lehallgatásra vonatkozó rendeletet, amely a magánéletbe való kiemelt szintű beavatkozással jár” – áll az alkotmánybíróság ítéletében.

A taláros testülethez egy, a bukaresti törvényszéken tárgyalt per kapcsán fordultak.

Hirdetés

Szakértők szerint az ítélet nyomán minden olyan, lehallgatás útján szerzett bizonyíték, amelyet nem a törvényben konkrétan megnevezett állami szervek gyűjtöttek be, semmisnek tekinthető.

A SRI egyébként legutóbbi, a 2014-es évre vonatkozó jelentésében arról számolt be, hogy 42 263 lehallgatásra vonatkozó rendeletnek tett eleget. A korrupcióellenes ügyészek most azért vakarhatják a fejüket, mert a korrupciós ügyekben végzett nyomozások során rendszerint a SRI által végzett lehallgatások nyomán jutottak terhelő bizonyítékokhoz.

Hirdetés