Az 1054-es nagy egyházszakadás óta először találkozott egymással a katolikus és az orosz ortodox egyház feje pénteken Havannában.
Az egyháztörténeti jelentőségű találkozó, amelyet Kuba fővárosának repülőterén tartanak, csaknem ezer éves fagyos viszony végére tehet pontot.
Olvasson még:
Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójának első néhány perce nyilvános volt a sajtó számára. A vatikáni központi televízió által közvetített képeken látni lehetett, hogy egymás üdvözlése után leültek és elkezdtek tolmács segítségével egymással beszélni.
Az újságírókat rövid idő után kiküldték a teremből.
A II. vatikáni zsinat végén, 1965-ben vonta vissza kölcsönösen a római katolikus és az ortodox egyház egymás kiközösítését, azóta tervezik a pápa és a legnagyobb ortodox közösség vezetője, az orosz pátriárka találkozóját – amely ezennel megvalósult.
VI. Pál pápa és I. Athénagorasz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka első, 1964-es találkozója óta viszonylag rendszeres a kapcsolat a mindenkori pápa és a mindenkori konstantinápolyi pátriárka között, ugyanakkor az orosz ortodox pátriárkával eddig minden találkozási kísérlet meghiúsult.
Ferenc pápa és Kirill pátriárka közös nyilatkozatot adott ki a találkozót követően. Ebben kitérnek a világ aktuális, égető problémáira, a terrorizmustól a szegénységig, a vallási indíttatású erőszaktól a túlzott szekularizmus veszélyeiig, és hitet tesznek Európa keresztény gyökerei, a nyugati és keleti kereszténység közeledése, valamint a házasság mint férfi és nő életközössége mellett és az abortusz és az eutanázia ellen.
(…)
Ebben a nyugtalanító korban a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen. A vallási igazságok felfogásában mutatkozó eltéréseknek nem szabad meggátolniuk a különböző vallású embereket abban, hogy békében és egyetértésben éljenek. A mostani körülmények között a vallási vezetőknek fontos feladata, hogy híveiket a más vallási hagyományokhoz tartozók meggyőződéseinek tiszteletére neveljék. Teljes mértékben elfogadhatatlanok azok a kísérletek, amelyek bűncselekményeket vallási jelszavakkal akarnak igazolni. Isten nevében semmilyen bűntettet sem szabad elkövetni, „mert Isten nem a zűrzavar, hanem a béke Istene” (1Kor 14,33).
(…)
Ugyanakkor sok ország helyzete aggaszt minket, olyanoké, ahol a keresztények egyre gyakrabban a vallásszabadság korlátozásába ütköznek, azon jogukéba, hogy megvallják saját meggyőződéseiket és azok szerint élhessenek. Külön is megállapítjuk, hogy némely országnak a szekularizált, Istenre és az ő igazságára való minden hivatkozást kerülő társadalommá válása súlyos fenyegetést jelent a vallásszabadságra. Nyugtalanság forrása számunka a keresztények jogainak mostani korlátozása, ha nem egyenesen a keresztények hátrányos megkülönböztetése, amikor bizonyos politikai erők, sok esetben igen agresszív szekularizmus ideológiájától vezérelve, igyekeznek kiszorítani őket a közéletből.
Az európai integrációs folyamatot, melyet századokig tartó véres konfliktusok után kezdtek el, sokan reménykedve, a béke és biztonság biztosítékaként fogadták. Mégis óvatosságra intünk egy olyasfajta integrációval szemben, amely nem tiszteli a vallási identitásokat. Bár nyitottak maradunk arra, hogy más vallások is gazdagíthatják társadalmunkat, meg vagyunk győződve arról, hogy Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez.
(…)
A család a házasságon, egy férfi és egy nő szabad és hűséges szeretetcselekedetén alapszik. A szeretet az, ami megpecsételi egyesülésüket, és megtanítja nekik, hogy ajándékként fogadják el egymást. A házasság a szeretet és a hűség iskolája. Szomorúan látjuk, hogy más együttélési formákat immár egy szintre helyeztek ezzel az egyesüléssel, az apaságnak és az anyaságnak mint a férfi és a nő bibliai hagyomány által megszentelt sajátos hivatásának a fogalmát pedig száműzik a köztudatból.”