Banális rasszista epizód egy sporteseményen

És persze elöljáróink hallgatnak. Mert kell az a szavazat, na.
Hirdetés

Egy zilahi mérkőzésen megaláztak egy kézilabda-játékost. Ahányszor labdát kapott, egyes nézők makogni kezdtek, mint a majmok, és bármit elkövettek, hogy sötét bőrszínére emlékeztessék. Na és, mondhatnánk. A stadionokban ez egy banális dolog. A sporteseményeken az emberek általában nem úgy viselkednek, mint egy könyvtárban.

Nem ez az első ilyen eset Romániában. És ahogy néhány társa elmondta, ezzel a játékossal sem először történik ez meg. Így van, de valami megváltozott.

Hangsúlyosabb a gyűlölet.

Vékony alkatának dacára Allison Pineau kemény nő. 2009-ben ő lett a világ legjobb játékosa, és ahogy 2016-ot elkezdte, akár meg is ismételheti ezt a teljesítményt. Több ezer olyan sportcsatán van túl, ahol a fájdalom rendben lévő dolog. Európa minden szegletében járt már, és így nem lepődik meg néhány csepűrágón.

Ezúttal mégis panaszt tett. Hivatalosan tiltakozott a mérkőzés alatt és utána is. Mi változott? Már nemcsak néhány megrögzött idiótáról volt szó, mint bármely másik arénában. Sokkal hangsúlyosabb, sokkal mélyebb érzés volt, mely keményen fáj. Arról az érzésről van szó, mellyel nap, mint nap találkozik az ember, ha belenéz az újságokba, a tévébe vagy a Facebookba.

Itt súlyos gyűlölet van mindenkivel szemben: saját magunkkal is, de főleg azokkal szemben, akik különbözhetnek tőlünk. Nem számít, hogy feketék, bevándorlók vagy menekültek, afgánok, szomáliaiak, vagy pakisztániak, mindenkit górcső alá vesznek.

Ők az abszolút gonosz,

akik erőszakolnak, rabolnak és általában véve azért jönnek, hogy a jólétünkre törjenek.

Senki és semmi sem úszhatja meg, ha a többség nem fogadja el. A melegek nem élhetnek élettársi kapcsolatban, bár senkit sem zavarnak. Ide ne jöjjenek menekültek. A nem-keresztények pedig embereket ölnek. Következésképpen egy egész falu aláírta, hogy hozzájuk ne vigyenek 10 menekültet. Ironikus, hogy ezt az RMDSZ kezdeményezte. Váratlan dolog ez olyanoktól, akik állandóan diszkriminációra panaszkodnak.

Hozzátehetem még, hogy a muzulmánoknak nem lehet mecsetük és arról most nem fogok beszélni, hogy mennyire szeretjük a cigányokat. Ismerjék el őszintén, hogy nap, mint nap beleütköznek ilyenfajta üzenetekbe. Valójában ez lett a norma. És csak merj bármit is mondani a védelmükben.

Nemrég Ioana Avădanei jegyezte meg az Adevărulban:

Hirdetés

„Sem a gyermekek, sem a tanárok, sem a szülők nem érzékelik a diszkriminatív diskurzust, mert normálisnak tartják. Így gondolkodnak. Azt hiszem, az iskolákban diszkriminációs, nem antidiszkriminációs gócaink vannak. Rasszizmus-gócaink vannak az iskolában, mind a tankönyvekben, mind az oktatás módjában is. Az iskola a gyűlöletre uszítás forrása. Annyit tehetünk, hogy foglalkozunk a gyermekekkel, megtanítjuk őket gondolkodni.”

Ez azoknak az éveknek a következménye, melyek során figyelmen kívül hagytuk az akkor szórványosnak tűnő jeleket. Most pedig hallgattunk, amikor felerősödtek és politikailag meglovagolták őket. Sőt, egyeseknek még tetszettek is, mert ezzel lehet a legkönnyebben elleplezni a társadalmi impotenciát és a közigazgatási teljesítmény hiányát.

Mindig könnyebb bűnbakokat találni.

Így aztán nincs miért csodálkozni, hogy olyanok, akik már jó néhány éve látják játszani Allison Pineau-t, hirtelen úgy döntöttek, „megmutatják neki, honnan származik”. Ez szinte természetes, hiszen senki sem szól rájuk.

Mindezek azért történnek, mert nem érkezik egyetlen szó sem, semmilyen üzenet a központból, egyik jelentős politikustól sem, aki rájuk szólhatna. Mindegyik a felmérésekkel takarózik, és attól tartva, nehogy ne szavazzanak rá az emberek, ugyanazt mondja. Politikai és társadalmi vezetőink e téren gyávák és senki sem akar toleranciáról beszélni. Jelenleg senki sem beszél erről Romániában. Sem balról, sem jobbról. És magukra hagyják azokat, akik ezt teszik, amitől ez utóbbiak elveszettnek érzik magukat.

Arra várok, hogy megérkezzen ezért a számla, mert biztosan lesz ilyen. Amúgy meg azon csodálkozom, hogy azok a románok, akiket hosszú évekig bezárva tartottak a saját határaikon belül, most maguk igyekeznek lezárni ezeket, akár a fizikai, akár a társadalmi határokról beszélünk.


Az alcímeket a szerkesztőség adta. Fotó: alchetron.com

Hirdetés