Húsz évet kapott a foglyokat halálra kínoztató Vișinescu

Több mint ötven évvel a bűncselekmények elkövetését követően.
Hirdetés

Helyben hagyta szerdán a legfelsőbb bíróság az Alexandru Vișinescu, a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokának büntetését, akinek ennek nyomán húsz évre börtönbe kell vonulnia emberiesség ellen elkövetett bűnök miatt. A bukaresti táblabíróság még tavaly nyáron hozta meg az alapfokú ítéletet.

A 90 éves Visinescu 1956 és 1963 között irányította a Râmnicu Sărat-i börtönt, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. Vișinescu az első volt kommunista börtönparancsnok, akit bíróság elé állítottak Romániában.

A vádirat szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait. Olyan feltételek között tartották őket fogva és olyan bánásmódnak vetették őket alá, amely a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat.

Hirdetés