Kiáll a melegházasság mellett a Magyar Unitárius Egyház egyik vezetője

A címkék mögötti emberek ugyanúgy Isten gyermekei – írja a főjegyző.
Hirdetés

Egyéni állásfoglalást adott ki a melegházasság ügyében a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője.

Gyerő Dávid annak kapcsán fogalmazta meg véleményét, hogy a Koalíció a családért civil szövetség aláírásgyűjtést kezdeményezett az alkotmány 48. cikkelyének módosítására, hogy az rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A kezdeményezést – amelyet január végéig több mint 800 ezren támogattak aláírásukkal –, a román ortodox egyházon kívül erdélyi magyar – római katolikus és református – egyházi vezetők is felkarolták.

Gyerő hangsúlyozza, hogy az unitárius egyház vezető testületei nem foglaltak állást a kérdésben.

„Véleményemet ezért egyénileg fogalmazom meg,

tiszteletben tartva az egyháztagok és állampolgárok szabad véleményalkotási jogát, ugyanakkor élve a szólásszabadság lehetőségével ebben a fontos lelkiismereti kérdésben” – írja.

Gyerő Dávid leszögezi: számára az Isten által teremtett ember méltóságának feltétlen tisztelete és védelme teológiai alapérték, az ember biológiai meghatározottságát és nemi irányultságát élettani valóságnak tekinti, a nemi önazonosság megélése és a házastársválasztás pedig szerinte alapvető emberi jog.

Hirdetés

„Az Istent és embert szolgáló egyház szerintem nem állhat társadalmi előítéletek mögé, és nem tehet különbséget a hívek között emberjogi kérdésekben, amennyiben ragaszkodik a feltétlen szeretetről és elfogadásról szóló evangéliumi tanításhoz. Az előítéletek személytelen kategóriákat alkotnak, hogy elfeledtessék: a címkék mögött ugyanolyan érző, teljességre és boldogságra vágyó emberek vannak, akik ugyanúgy Isten gyermekei” – írja.

A főjegyző „aggodalommal tekint” a házasság eszményét és a családok életét veszélyeztető társadalmi folyamatokra, de hangsúlyozza, hogy

„a többségitől eltérő nemi önazonosságot és irányultságot nem tekintem ilyen veszélyforrásnak”.

„A házasság alapja a kölcsönös szeretet és elköteleződés, az ehhez való jog pedig minden embert megillet” – szögezi le állásfoglalásában a Magyar Unitárius Egyház főjegyzője.

Hirdetés