A nacionalista képmutatás nem halt ki, csak egy csöppet megpihent. A hivatásos műhazafiak minden területen állnak a vártán és kifejtik nyakatekert, de – nota bene – helyzettől függő véleményeiket. Hiszen persze, az érdek mindenekelőtt. Mely érdek nevetségessé teszi mindazokat, akik kettős mércét alkalmaznak, amikor a más etnikumú román állampolgárokról beszélnek.

Felfigyeltem a központi sajtó néhány, az Arany Glóbusz-díjas Saul fia című film sikerére vonatkozó cikkének címére. Ezek mindegyike nagyjából így hangzik: „Saul fiát jelölték a legjobb külföldi filmnek, a román Molnár Leventével a szereposztásban”, vagy „Az a film nyerte az Arany Glóbuszt, melyben a román Molnár Levente is játszik”. Hirtelen nem találunk elég dicsérő szót és romános címkét Molnár Levente számára. Az ismert dákopátiás honlapok számára valószínűleg túl friss a hír, mert különben olyan szövegekre is bukkanhattunk volna, mint: a géta-dák származású színész legyőzte a tengerentúli gyarmatosító konkurenciát, amit persze, olyan képpel illusztráltak volna, melyen egy dák farkas és egy tarabosztész látható a háttérben.

Pont most és hirtelen hihetetlenül büszkék lettünk nemzettársunk teljesítményére.

Aki, persze, nem magyar etnikumú, hanem tősgyökeres román.

Románia érdeme, hogy erős és tehetséges fiakat szült, akik uralják a világ filmiparának rangsorait. Lehet, hogy egyáltalán nem lenne túlzó egy ilyenfajta beszámoló, ha a fordítottjával is találkozhatnánk. Emlékeznek még arra a hírre, melyben arról volt szó, hogy a nemzeti ünnep alkalmával merényletet akartak elkövetni a kézdivásárhelyi parádén? A román Beke Istvánnal a főszerepben. Csakhogy akkor ugyanezen a hazafiak dühödten megbélyegezték az incidenst, természetesen a „mentő” kifejezést használva: magyar szélsőséges.

Akkor Beke nem román volt, hanem magyar és szélsőséges.

Hiszen ez felelt meg egy veszett diskurzusnak, egy irracionális propagandának, melynek az volt a célja, hogy gyűlöletet szüljön és megbélyegezzen egy közösséget.

Nem megyek bele annak az esetnek a részleteibe. Ha az illető törvényt sértett, akkor feleljen érte. Ezért fizetjük az illetékes intézményeket. Feleljen a tetteiért bármely másik román állampolgár is ebben az országban. Mások kettős mércéjére kívántam, szomorúan, felhívni a figyelmet. Amikor nekünk úgy jó, akkor a mienk, amikor viszont nem, akkor az illető egy másik etnikumhoz tartozik. Vagy ahogy egyesek mondanák – bozgor, hogy még inkább kimutassák lenézésüket, nem az állítólagos tette iránt, hanem mert az a fő bűne, hogy egy kisebbségi etnikumhoz tartozik.

Tudják, eszembe jutott, hogy mielőtt nevük ismertté vált, valószínűleg Bölöni László, Jenei Imre, Selymes Tibor, Szabó Gabi vagy Szabó Katalin (az eredeti szövegben: Ladislau Boloni, Emerich Ienei, Tibor Selymes, Gabi Szabo, Ecaterina Szabo – a szerk.) is csak holmi jelentéktelen bozgorok voltak. Idővel az egyik az a román edző lett, aki a Sporting Lisszabonnal megnyerte a portugál bajnokságot, a Standard Liège-zsel pedig a belgát; egy másik az a román, aki 1986-ban a Steauával elhódította az Európai Bajnokcsapatok Kupáját; a másik a labdarúgó Aranycsapatunk román bal hátvédje; megint másik az a román nő, aki szinte mindent megnyert az atlétikában, amit lehetett; az utolsó pedig az a román tornászlány, aki arany- és ezüstérmeket szerzett az 1984-es, Los Angeles-i olimpián. Akkor már a többséghez tartoztak!!!

„Tiszta” románként büszke vagyok mindezekre az eredményekre. De az egyetlen dolog, ami eszembe jutna e romániaiak teljesítményei és Molnár Levente minapi sikere láttán, egy egyszerű köszönöm lenne!

A címet és az alcímeket a szerkesztőség adta.