Miért érdemel kevesebb börtönt, aki okos?

A kormány – az elmúlt hetekben kibontakozott botrány miatt – eltörölné a „börtönírók” garmadáját eredményező törvénycikkelyt. Ez helyes, csak az nem érthető, miért volt érvényben eddig is.
Hirdetés

Nem lenne túlzottan nagy sportértéke – és már annyian, annyiszor megtették – firtatni azt, hogy a bebörtönzött politikusok vagy üzletemberek rács mögött elkövetett művei ténylegesen megfelelnek-e a tudományosság szigorú és egzakt kritériumainak. Induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a börtöncella hűvösében töltött idő jótékony hatással van az ember szellemi teljesítményére, és esetleg segít felszínre hozni még a mindezidáig szunnyadó tehetséget is.

Az ártatlanság vélelme kétségkívül fontos dolog,

és mivel jogállamban élünk, mindaddig el kell hinnünk, hogy George Copos szakértője a középkori uralkodók házasságkötési szokásainak és még további négy témakörnek, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Nézzenek rám, úgy nézek én ki, mint aki ezt nem hiszi el? Na ugye.

Az már jóval nehezebben hihető, hogy ez a cikkely, amely szerint minden tudományos munka megírása 30 nappal rövidíti a börtönbüntetés időtartamát, eddig része lehetett a jogrendünknek (illetve még mindig része, mert láttunk már karón varjút). Az, hogy most újragondolják, mert a botrány már a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is elérte, pusztán tüneti kezelés. Ezt a kitételt azonban

nem azért kell eltörölni, mert visszaélésekre ad lehetőséget, hanem mert igazságtalan.

Ha ezt elfogadjuk, akkor implicite azt mondjuk ki, hogy egy köztörvényes bünöző, aki okosabb és műveltebb az átlagnál, kevesebb büntetést érdemel ugyanazért a bűncselekményért, mint a többiek, akik hátrébb álltak, amikor az Úristen az észt osztogatta. Ugyan miért kéne bármiféle direkt kapcsolatot feltételeznünk az intellektus és a moralitás között? Az emberiség történelme tele van zseniális elméjű gazemberekkel, akik nem lesznek kevésbé zseniálisak amiatt, mert erkölcsileg rosszul állnak, és nem lesznek kevésbé romlottak sem attól, hogy kreatívan tudják értelmezni a filozófia alapkérdéseit.

Amennyiben egy elítéltnek késztetése támad (mert ideje nyilván akad), hogy kiváló magfizikai, szexuálpszichológiai vagy tücsök-bogártani dolgozatokat tegyen le a börtönasztalra, tegye meg, és ha jók, akkor adják ki azokat. Ezek a munkák azonban nem feledtethetik, hogy a bűncselekmény megtörtént – teljesen indokolatlan szakirodalmi munkákkal kiváltani egy sikkasztást, mondjuk. A kettőnek az égvilágon semmilyen köze nincs egymáshoz:

senki sem lesz jobb ember attól, mert okosabb.

Sőt azt is mondhatnánk, hogy ez diszkriminálja azokat a bűnelkövetőket, akiknek nincs „tudományos munkásságuk” – ha nem tudnánk, hogy a büntetés időtartamát más jellegű munkákkal is lehet csökkenteni (ami szintén igencsak megkérdőjelezhető gyakorlat).

Hirdetés

De ha már mindenképpen összefüggést keresünk a két, össze nem illő szempont között, és alaposan átgondoljuk a dolgokat, akkor – paradox módon – pont ellenkező következtetésre juthatunk. Vagyis ha valaki rendelkezik olyan intellektuális képességekkel, amelyek lehetővé teszik egy tudományos témakör feldolgozását, akkor talán tudatosabban képes átlátni azt is, milyen erkölcsi vonzatai vannak egy bűncselekmény elkövetésének.

És ez bizony nem enyhítő, hanem súlyosbító körülmény.

(Képünkön John Malkovich látható a Fegyencjárat című filmben. Malkovich a Vírusnak nevezett, különösen elvetemült bűnözőt alakítja, aki a börtönben két tudományos fokozatra is szert tett, az egyikre jogtudományból.)

Hirdetés