Törpepártoknak kész csőd lesz kampányolni

Ha nem szerzik meg a voksok legalább három százalékát, költségeiket nem téríti meg az állam. És senki sem szerepelhet félméteresnél nagyobb plakáton.
Hirdetés

A pártok és választási kampányok átláthatóbb és kiszámíthatóbb finanszírozásáról fogadott el határozatot szerdán a kormány, néhány hónappal az önkormányzati és több mint fél évvel a parlamenti választások előtt.

 
A kormányhatározat a tavaly májusban hozott pártfinanszírozási törvényhez csatol alkalmazási előírásokat. Az új szabályozás szerint a választásokon mandátumot szerző politikai alakulatok és kisebbségi szervezetek 

szavazatarányosan részesülnek költségvetési támogatásban. 

 
Az állam a költségvetési bevételek legfeljebb 0,04 százalékát fordíthatja pártfinanszírozásra: az összeg háromnegyedét a parlamenti pártok, egynegyedét pedig az önkormányzati képviseletet szerzett politikai alakulatok között osztják szét.
 
A pártok magánszemélyektől és cégektől korlátozott mértékben, szigorú könyvviteli szabályok  betartásával fogadhatnak el adományokat. A parlament által tavaly elfogadott választójogi reform így próbálja megakadályozni a tisztségviselők „megvásárlását” a – lekötelezett politikusok hatalomra segítését üzleti befektetésnek tekintő – szponzorok által.
 

A választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelik

Az új jogszabály megszabja a kampányköltségek felső határát is, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a pártoknak a számlákkal igazolt költségeit téríti meg, amelyek megszerezték a voksok legalább 3 százalékát.
 
Egy községi tanácsosi jelöltlistára például a pártok nem költhetnek többet egyetlen havi bruttó minimálbérnél, amely most 1050 lej. Az államelnöki választáson induló jelöltek akár 20 ezerszer ennyit fordíthatnak kampánycélokra.
 
A kampányköltségek behatárolása mellett a kormányhatározat azt is kiköti, mire költhetnek a pártok. Idén már nem lesznek például óriásplakátok a kampányban: a plakátok egyetlen mérete sem haladhatja meg a fél métert.
 
A legutóbbi választási év, 2012 óta a legnagyobb pártok (PSD, PNL, PDL) több mint 54 millió lejes tartozást halmoztak fel – állítja a Közpolitikai Intézet azon adatok alapján, amelyeket a pártok a pénzügyminisztérium honlapján hoztak nyilvánosságra.
 
A Közpolitikai Intézet szerint súlyos gond, hogy Romániában senki sem ellenőrzi igazán a pártok finanszírozását: bár azok rendre nagyobb kiadásokról számolnak be, mint amennyi a bevallott bevételük, az ellenőrzéssel megbízott Állandó Választási Hatóság évről évre azt jelenti, hogy nem történt törvényszegés.

Hirdetés