Kihallgatta a DNA Pontát

A párt Szatmár megyei „üdvöskéje”, Mircea Govor elleni bűnvádi eljárás kapcsán.
Hirdetés

Kihallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) nagyváradi területi kirendeltsége Victor Ponta korábbi kormányfőt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tavaly lemondott elnökét a párt Szatmár megyei vezetője, Mircea Govor ellen zajló bűnvádi eljárás kapcsán. Pontát – aki ellen amúgy szintén vádat emelt a DNA adócsalás és közokirat-hamisítás miatt – kedd reggelre idézték be az ügyészségre.

Mint arról beszámoltunk, Govort, aki egyben a megyei közgyűlés alelnöke is volt, és jelenleg előzetes letartóztatásban van, befolyással üzérkedéssel és zsarolással gyanúsítják, az ügyészek szerint ugyanis közbenjárt az adóhatóság (ANAF) országos vezetőinél annak érdekében, hogy saját embereit neveztesse ki a megyei adóhivatal élére. A DNA közleménye szerint mindez még 2013 nyarán történt, célja pedig az volt, hogy egyrészt a saját, illetve családtagjai cégei számára „védettséget” szerezzen, másrészt hogy a saját maga, illetve pártja számára is előnyöket csikarjon ki. Emellett a csalásellenes hatóságnál is megpróbálta elhelyeztetni az egyik emberét, ez azonban nem jött össze.

Govor egyúttal még 2010-ben megzsarolt egy ügyvédet, mondván: egy helyi lapban megszellőzteti azokat az állítólag szabálytalanul megkötött szerződéseket, amelyeket ügyvédi irodája bizonyos intézményekkel kötött, ha nem jár közben annak érdekében, hogy egy általa pártfogolt üzletember cége nyerjen az ügyvédi iroda által képviselt intézmények által kiírt pályázatokon.
Emellett ugyancsak az újságban való befeketítéssel fenyegette meg Szatmárudvari polgármesterét, hogy egy, az önkormányzat által kiírt uniós pályázaton az általa pártfogolt üzletember cégét hirdesse ki győztesnek.

De még nincs vége: a területi munkaügyi felügyelőség egyik vezetőjét is arra kényszerítette, hogy járjon közben az általa pártfogolt cégek érdekében, és az ellenőrök hagyják békén őket.

Hirdetés

Emellett egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint a 2014-es államfőválasztás második fordulója előtt megfenyegette a megyi intézmények, illetve az iskolák vezetőit, hogy nem folyósít számukra önkormányzati támogatást, ha nem tesznek meg mindent, hogy a baloldali jelölt – azaz Ponta – győzzön.

 

Hirdetés