Mindenekelőtt tisztázzunk két dolgot:
1. Az emberélet többet ér, mint bármely épület homlokzata, lett légyen az 500 éves templom.
Olvasson még:
2. Az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó Kolozsváron az illetékeseknek tudniuk illene, hogyan járjanak el egy ilyen jellegű baleset-megelőző akció során.
Amint arról több rendben is beszámoltunk (itt meg itt) a kolozsvári polgármesteri hivatal frontális támadást indított az omladozó homlokzatú épületek ellen, és joggal – lásd az 1. pontot.
A megelőző csapások esetén (is) azonban minden normális hadvezetés, ha nem is köteles, de igyekszik a kockázat minden fajtáját minimalizálni. Jelen esetben ez például azt is jelenti, hogy megvizsgálják, hogyan is kell szakszerűen elvégezni egy ilyenfajta munkálatot. Mert azért nem egy rakás kavicsról van szó. A kolozsvári „hadvezetés” ezt nem tette meg. Gyakorlatilag nekiestek az épületeknek, „kapával, kaszával”, amivel érték. Lett is belőle hiszti: petíciókat írtak, tiltakoztak, és a művelődési miniszter leállíttatta a nemzeti jelentőségű (A kategóriás) műemléképületek ellen indított támadást.
Kedden délelőtt tizenegy óra után azonban ismét kitört a ribillió a központban.
A városházi vakolatkommandó ezúttal a Deák Ferenc utca 42. szám alatti ingatlant ostromolta meg. Az előkelő bérház egyike a legszebb kolozsvári szecessziós homlokzatú kariatidás épületeknek. Pap József ügyvédi kamarai elnök építtette az 1910-es évek elején. Viszont csak B kategóriás, vagyis helyi jelentőségű műemlék, ezért nem kerülhetett a minisztérium védőszárnyai alá. Tanúk szerint az akciót nem előzte meg spontán vakolathullás.
És akkor a probléma. Az 1. pontot ismételten figyelembe véve: nem az a baj, hogy az illetékesek emberéleteket próbálnak megóvni, hanem az, ahogyan azt teszik. A Pap-ház esetében például a vakolat egyenesen az alant álló kariatidákra hullt. Ezt így nem lehet csinálni. Értjük mi, hogy fontos a közbiztonság, de a szakmaiságot tilos mellőzni. Pontosabban, tilos lenne. De úgy tűnik, az illetékesek magasról tojnak erre. Mint ahogy a vakolat hull a szobrokra.
Fotók: Maksay Ádám, Szántai János